Hirdetés

Új trailer fedi fel a Jagged Alliance 3 játékmenetét

|

A dicső elődök mellett az XCOM szériából is merített a Haemimont taktikai játéka.

Hirdetés

Nem az Outcast az egyetlen 1999-es játék, amelyiknek esélye van arra, hogy méltó módon folytatódjék. Igaz, a kanadai Sir-Tech kultikus sorozata jó néhány epizóddal bővült az azóta eltelt két évtizedben, ám de még a legjobban sikerült darabokat is csak a középszerű jelzővel tudjuk megbillogozni, ha épp túlcsordul bennünk a jóindulat. Merthogy bárki is nyúlt az alapanyaghoz, mindig megpróbálta azt újraértelmezni, mit sem törődve azzal, hogy mire is vágynak a rajongók. Nos, ma már tudjuk, hogy se a valósidejű harc, se a harag-mechanika nincs a kívánságlistájukon.

Annál inkább a szektorról szektorra vívott, körökre osztott küzdelmek, amelyek számtalan taktikai lehetőséget kínálnak, köztük azt, hogy akciópontjaikat feláldozva még pontosabb célzásra késztessük embereinket. Akiket vagy útközben fogadunk fel, vagy az internetről rendelünk, zsoldosok szolgáltatásait ajánlgató cégekkel szerződve.

Hirdetés

És ha már szóba kerültek a zsoldosok, akkor legyen személyiségük, múltjuk és preferenciájuk, azaz kerek perec utasítsák vissza, hogy együtt dolgozzanak más hivatásosokkal, akiket valamilyen okból ki nem állhatnak. Ha pedig sor kerül a közös melóra, akkor csipkelődjenek, tréfálkozzanak, szóljanak be egymásnak, és fűzzenek megjegyzést mindenhez, ami történik. Az is fontos, hogy legyen lehetőségük a fejlődésre, a felszabadított szektorokat pedig időnként vegyék ostrom alá a diktatúra szolgálatában álló reguláris erők vagy speciális alakulatok, hogy aztán visszaverhesse őket az általunk kiképzett milícia, és szükség esetén zsoldosaink is beavatkozhassanak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindezt megígérte a Tropico szérián edződött Haemimont Games, és legújabb előzetes láttán változatlanul úgy érezzük, hogy lehet még kellemes csalódás a történet vége. Az Arulcót új helyszínre (Grand Chien) cserélő Jagged Alliance 3 egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de amikor végre betoppan, PC-n eshetünk majd neki. Körökre osztott jellegéből adódóan viszont jó esély van rá, hogy idővel konzolokra is elhozza a THQ Nordic, ha az XCOM-ok élvezetesek tudtak lenni kontrollerrel, akkor ezzel sem lesz baj.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)