Hirdetés

Úgy néz ki, még sokáig exkluzív FPS nélkül marad a PlayStation

|

Nyugdíjazta a Sony a Killzone hivatalos oldalát, ami egyértelmű jele annak, hogy nem mostanában tervezi bővíteni a sorozatot.

Hirdetés

Bár egyikkel sem ért a Halo nyomába népszerűség tekintetében, a Sony két FPS-t is sorozattá hizlalt az elmúlt években. Az Insomniac-féle Resistance 2006 és 2012 között élvezte a konzolgyártó támogatását, a Guerrilla műhelyéből érkezett, 2004-ben debütált Killzone pedig utoljára 2013-ban adott életjelent magáról.

Ez volt a nem túl acélos történettel, és viszonylag kevés újdonságot felmutatni tudó játékmenettel megtámogatott Killzone Shadow Fall. A PlayStation 4 nyitócímének ugyanakkor elvitathatatlan erénye, hogy bő hét esztendővel később is könnyedén lenyomna nem egy vadonatúj játékot, ha pusztán látvány alapján mérnénk össze őket. A játékban bemutatkozott Decima motorra épült később a Horizon Zero Dawn és a Death Stranding is.

Hirdetés

Miután a Shadow Fall eladásai nem lőttek ki rakétaként, átszakítva a plafont, teljességgel érthető a franchise pihentetése. Máig nem született folytatás, ahogy a széria rebootja vagy a legelső rész remake-je sem került szóba, a legújabb fejlemény tükrében pedig borítékolható, hogy a PlayStation 5 generáció első évei Killzone nélkül telnek majd.

A Sony ugyanis lényegében felszámolta a hivatalos Killzone honlapot, arról tájékoztatva a látogatókat, hogy átirányítja őket a PlayStation.com-ra. A döntés következtében többé nem lehet klánokat létrehozni és menedzselni a Shadow Fall multijában, de a statisztikák és az online rangsor egyelőre nincs veszélyben, játszani is lehet. A PS Vitára kiadott Killzone Mercenary többjátékos módja is üzemel.

Tekintve, hogy a franchise-t gondozó Guerrilla pillanatnyilag a Horizon Forbidden West fejlesztésére fordítja erőforrásait, az Insomniac figyelmét pedig leköti a Ratchet & Clank: Rift Apart, amint szinte biztosan a Marvel's Spider-Man 2 követ majd, kicsi a valószínűsége hogy a következő években a Sony bármelyik stúdiója exkluzív FPS-el lepje meg akár a PlayStation 4, akár a PlayStation 5 vásárlóit. Persze sosincs kizárva, hogy a konzolgyártó megállapodjék egy külsős csapattal ideiglenes (lásd: Deathloop) konzolexkluzivitásról vagy akár teljes körű kizárólagosságról.

Ti örülnétek neki, ha a Sony feltámasztaná elhanyagolt FPS-sorozatait, vagy akár új IP-t finanszírozna a műfajon belül?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)