Hirdetés

Tyrannosaurus rex hátán lovagló Vin Diesellel köszönt be az Ark 2

|

Kaptunk egy látványos CGI trailert, és kiderült, hogy melyik évben várható az Ark: Survival Evolved utódja.

Hirdetés

Most épp a battle royale a legdivatosabb műfaj, de volt egy időszak, amikor boldog-boldogtalan az úgynevezett túlélőjátékok révén szerette volna kiüríteni a gamerek pénztárcáját. E kategória egyik kiemelkedő, mindmáig nagy népszerűségnek örvendő szereplője az Ark: Survival Evolved, amelyben dinoszauruszok között kell életben maradnunk, lehetőleg eredményesebben, mint a Jurassic Park és Jurassic World filmtrilógiák statisztái és mellékszereplői.

Hirdetés

Ugyanezt kínálja lényegében a folytatás is azzal a jelentős különbséggel, hogy sikerült rávennie a Studio Wildcard csapatának Vin Dieselt arra, hogy adja a projekthez az arcát és a hangját is. A dolgok jelen állása szerint az Ark 2 valamikor 2023 folyamán trappol be PC-re és Xbox konzolokra, kipróbálását pedig jelentősen megkönnyíti, hogy kezdettől fogva elérhető lesz a Game Pass katalógusában. Ez jó lehetőség azoknak is, akik most ismerkednének a műfajjal, mert ha netán úgy éreznék, cseppet sem vicces - és pláne nem szórakoztató - már az első félórában fűbe harapni, csak mert egy kósza velociraptor minket nézett ki vacsorának, akkor sem vesztettek semmi.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)