Még idén márciusban jelent meg a Two Point Museum, amit a drága TÁ akkor jól meg is nyúzott. Egy olyan tycoon címről van szó, ami a sorozattól megszokott könnyedséggel kezeli a műfaj kihívásait. Komplikált grafikonok, és összetett játékmechanikai függőségek egyensúlyozása helyett itt az a lényeg, hogy berendezd azt a múzeumot, amit mindig is szerettél volna, és a sikeres üzleted fenntartása közben archeológiai kalandokat menedzselj.
Egy múzeum abból él, amit ki tud állítani, így az időnk majd' felében azzal leszünk elfoglalva, hogy ásatásokra és felfedezőtúrákra küldjük embereinket, és dolgozóink igényeit és képzetségeit menedzseljük. A másik fele a sztorinak még mindig az, hogy megfelelően pozícionáljuk a múzeumi WC-t, és feltakarítsuk a kintről behozott sarat, de az már a kevésbé vicces része ennek a keveréknek.
Valaki hívja Indyt
Mielőtt rátérnénk a napokban megjelent Nintendo Switch 2 port sajátosságaira (vagy annak hiányaira), azért érdemes lefektetni az alapokat. Ahogy fentebb említettük egy múzeumi menedzsert alakítunk, akinek különböző intézményeket kell megnyitnia és sikerre vinni. A 90'-es évek tycoonjaihoz hasonlóan itt is ránk marad minden megépítése, a személyzet felfogadása, és az üzlet menedzselése, de itt minden egy kicsit gyorsabb, könnyedebb, és bohókásabb, mint az elmúlt korok klasszikusainál. Nem fogja ránk gyújtani senki a vattacukros bódét, azért mert drága volt az extra öntet, és azzal sem kell feltétlenül túl sokat foglalkoznunk, hogy mennyit fizetünk az épp munkaképtelen jegyszedőnknek, aki három különböző betegségben szenved. Nyilván ezzel elveszítünk némi komplexitást, ami növelné az újrajátszhatósági faktort, de szerencsére van más, amibe belemélyeszthetjük a fogainkat.
A Two Point Museum játékidejének jelentős részében "kalandozókat" fogunk menedzselni küldetéseken. Így értelmezve egy kicsit D&D-s hangulatot kap az ásatásokra való küldözgetés, de tényleg az történik, hogy régészeket és segédeiket menedzseljük, ahogy kiküldjük őket különböző beszerzési körutakra. Kellenek ereklyék és csontvázak, amiket kiállíthatunk a múzeumunkban, és ezeket egyre veszélyesebb kutatási területekről hozzák el a képzett dolgozóink. Az ő életben tartásuk, folyamatos képzésük, és képességeiknek megfelelő alkalmazásuk egy egészen új réteget ad ennek kis menedzserkalandnak, ami visszaadja azt fűszert, amit a Two Point sorozat elvesztett a mechanikai csiszolással.
A játékrendszerek együttes körforgását a különböző küldetések is segítik, melyek folyamatosan új célokkal sarkallnak minket növekedésre, és új személyzet felfogadására. Ahogy megyünk egyre mélyebbre és mélyebbre a játékban, úgy lesz egyre több és több feladatunk, de az egész sosem lett elég komplikált ahhoz, hogy ne tudjam, hol áll a fejem. Leszámítva azt a részét, amikor a Switch 2-es port gyengeségeivel kellett megküzdenem.
Hét hónappal később, és mégis túl korán
A Nintendo Switch 2 egy csodálatos hardver, amin olyan játékokat élvezek röccenésmentes teljesítménnyel, mint a Star Wars Outlaws, a Cyberpunk 2077 és a Street Fighter 6. Imádok játszani a kütyün, mert amellett, hogy eleve van egy egészségtelen kötődésem a kézi konzolos játékélményhez, a Nintendo új szörnyetege tényleg képes elhitetni velem, hogy egy jelenlegi generációs home console-t nyomogatok, pláne dokkolt állapotban. Az illúzió ott esett szét, amikor elindítottam a Two Point Museumot, és nem hogy 30fps-re maximalizálták a teljesítményt, de még azzal is voltak gondok.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Itt vagyok kénytelen beismerni, hogy bár a Two Point Museum korántsem olyan vizuálisan lenyűgöző csoda, mint a Star Wars Outlaws vagy a hamarosan a Switch 2-re érkező Final Fantasy VII Remake, a fejlesztők dolgát azért itt megnehezíti a játék természete. Egy tycoonban nyilván nincs igény hardveres ray-tracingre, de rengeteg NPC mozgatására már igen: a Two Point Museum nagyon hamar ad a kezünkbe nagy, sűrűn megpakolt beltereket, tele rengeteg mozgó NPC-vel, tereptárggyal, interaktív elemmel, és egyéb komplikációval, ami igenis meg tudja terhelni a gépeket azzal a súllyal, amivel a Battlefield 6 izzaszt meg egy gamer PC-t. Érthető hát a 30fps-es zár, mert bár az első néhány múzeumban beleférne a magasabb keret, a későbbiekben már semmiképp. Azt viszont már kevésbé tudom elnézően kezelni, hogy már a legelső helyszínen is meg-meg akad a játék, minimális NPC jelenléttel.
Az sem segíti a megítélésemet, hogy a döcögős teljesítmény mellett a Two Point Museum se az érintőképernyőt, sem a Switch 2 egér-módját nem támogatja. Mindkettő hatalmas segítség lehetett volna egy stratégiai játék kezelésében, és maga a hardver mindkettőt tökéletes pontossággal és eleganciával kezeli (más portokkal együtt). A Muesum mégsem hasznosítja egyiket sem. A teljesítménygondok és az alternatív irányítási megoldások hiánya velem csak azt tudja éreztetni, hogy ez egy nagy sietségben összecsapott port lett, amit kiadtak "gyorsan", annak ellenére, hogy így is 7 hónnappal érkezett a többi változat után.
A Nintendo Switch 2 júniusban került a piacra, és sajnos azt mostanra nagyon jól tudjuk, hogy a japán óriás meglehetősen válogatós volt, a megjelenés előtt kiadott fejlesztői konzoljaival. Az ipar legnagyobbjainak többsége csak a piaci dátum után tudta beszerezni a gépet, ami azt jelenti, hogy nem szállíthattak volna le minőségi portokat annak érkezésére. Ettől függetlenül még mindig nehéz elnézőnek lenni azzal, amit itt látok: ha már úgyis csúszott a Two Point csapata a játékkal, akkor igazán belefért volna még két hónap, hogy legalább az egeret normálisan implementálják az átiratba. A stúdió szerencséje, hogy a Two Point Museum egy nagyon mókás játék, amit kár lenne kihagyni, pláne handhelden. A keserűségem csak abból fakad, hogy lett volna mit hozzátenni a Switch 2 képességein keresztül, de ennek hiányában csak egy félvállról vett iparos meló eredménye ez.
