Idén ünnepli 25. születésnapját a Total War széria, és ebből az apropóból a Creative Assembly csapata egy livestreammel jelentkezett, amelyben a jelenről és a jövőről is szó esett. Az előbbit a Total War: Warhammer 3 képviselte, amely jövőre is számíthat friss tartalmakra. Nyáron érkezik a Lords of the End Times bővítmény legendás hősökkel (köztük Nagash-shal, a nekromanták királyával), de ingyenes frissítés is készül, nem csak fizetős.
Közben a fejlesztők javában dolgoznak technológiájuk továbbfejlesztésén: az újonnan bemutatott Warcore motor nemcsak hatékonyabb eszközöket ad a csapat kezébe, de végre utat nyit ahhoz, hogy a jövő Total War-játékai konzolokra is megjelenjenek. Ez jó eséllyel azokra a címekre is vonatkozik, amelyek már a fejlesztés korai szakaszában járnak. Közülük az egyiket a The Game Awards műsorában fogják felfedni, ami ugyanúgy lehet a régóta pletykált Star Wars feldolgozás, mint egy egészen más témájú Total War.
Csak az biztos, hogy nem történelmi, mert azt a vonalat már lestoppolta magának a hivatalosan is bejelentett Total War: Medieval 3. A stúdió szerint ez nem csupán egy újabb felvonás, hanem a széria teljes újraértelmezése lesz. Még pre-produkciós fázisban jár a projekt, ezért nem esett szó megjelenési dátumról, és csak élőszereplős előzetest kaptunk. A Creative Assembly azt ígéri, hogy olyan középkori stratégiai játszóteret szállít majd le nekünk, ahol a történelmi hitelesség és a példátlan játékosszabadság ugyanakkora hangsúlyt kap.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
