Ha egy 2025-ös megjelenéssel számoló játéknak október második felében még nincs megjelenési dátuma, akkor már valószínűleg nem is számíthatunk rá az év hátralévő részében. A The Sinking City 2 esetében be is igazolódott ez az elmélet, ugyanis a Frogwares kevéssel ezelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a lovecrafti túlélőhorror 2026 első felére csúszik.
A kijevi stúdió közleménye világossá tette, hogy a körülmények és a saját elvárásaik miatt több időre van szüksége a csapatnak. A döntés mögött egyrészt az Ukrajnában zajló háború áll, másrészt az, hogy a Frogwares ezúttal új területre merészkedik: az első résszel ellentétben The Sinking City 2 teljes értékű túlélőhorror lesz, amihez más gondolkodásmód, más ritmus, más fejlesztési szemlélet kell. A csapat elmondása szerint a munkálatok háborús körülmények között napról napra improvizációt kívánnak - van, hogy napokig nincs áram, éjjelente pedig drónok zúgnak a város felett, miközben másnap reggel dolgozni kell tovább.
"Nem lehet felkészülni arra, hogy játékot fejlessz háborúban. Csak alkalmazkodni tudsz, amíg a rakéták és drónrajok el nem csitulnak. De inkább most szánunk rá több időt, mint hogy sietve, kompromisszumokkal adjuk ki a játékot"
- mondta Sergiy Oganesyan, a Frogwares kiadási vezetője.
A stúdió számára a műfajváltás is komoly próbatétel.
"Több mint húsz évig nyomozós játékokat készítettünk, de a túlélőhorror teljesen más logikát követ: feszültség, tempó, harc, hangulat. Fanatikus rajongói vagyunk a műfajnak, de fejlesztőként most tanuljuk meg, mitől működik igazán"
- fogalmazott Alexander Gresko vezető dizájner.
A Frogwares jelenleg 2026 első felét célozza meg, de addig sem maradunk újdonságok nélkül: a csapat tizenhárom friss képet osztott meg a játékból, amelyek Arkham roskadozó utcáit, groteszk szörnyeit és a jellegzetes, fullasztó Lovecraft-hangulatot idézik meg. A fejlesztők azt ígérik, a következő hónapokban egyre több játékmenet-részletet láthatunk majd, és mivel a Frogwares először von be közösségi bétatesztelőket ilyen korai fázisban, a visszajelzések már most formálják a végeredményt.

A The Sinking City 2 a húszas évek Amerikájába repít, ahol a természetfeletti árvíz és a tömeges méreteket öltő elmebaj a szakadék szélére sodorja Arkham városát. Itt kell életben maradnunk puska, bárd, kevés lőszer és még kevesebb remény társaságában. S bár ahogy már említettem, ezúttal nem a nyomozáson lesz a hangsúly, a Frogwares fejlesztői nem tagadják meg a gyökereiket, és teleszórják a játékot olyan opcionálisan kibogozható rejtélyekkel, amelyeket a rajongók megszoktak tőlük.