Hirdetés

Szülők okítása játékokról

|

Azért néha szívmelengető arról hallani, hogy nem csak Jack Thompson féle arrogáns politikai tökfejek vannak a világban, hanem olyan emberek is, mint Brenda Brathwaite. A hölgy nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy bemutassa, és elfogadtassa a videójátékokat a szülőkkel.

Hirdetés

Miss Brathwaite már eddig is a játékok pártját fogta különböző rendezvényeivel, pl. a rendszeres "Dolgok amiket nemtudtál a játékokról" szemináriumaival szülőknek, ahol bemutatja a játékok hasznos és szorakoztató oldalát, és megpróbálta megmagyarázni a jelen fiatalság gondolkodásmódját a szülőknek. Most egy kiállítást indított útnak ezzel a céllal, ahol a játékok besorolás szerinti részlegekre vannak osztva (az felnőtt játékokról szóló rész pl. csak 18 éven felül látogatható), így a szülők tájékozódhatnak minden téren. Amikor a kiállítás célja felől érdeklődtek, ezt válaszolta:"Az én motivációm abból ered, hogy magam is szülő és játékdesigner vagyok, valamint más szülők információforrása, akik nagyon keveset tudnak a játékiparról, azt hiszik a játékok csak gyerekeknek valók, vagy a média nyomására úgy képzelik, a játékok csak véresek és gonoszak lehetnek. Remélhetőleg több ténnyel távoznak innen az iparunkkal kapcsolatban, és elkezdi őket érdekelni a szórakozás ezen formája, vagy elegendő információval rendelkeznek majd hogy jó döntéseket hozzanak e téren gyerekeikre nézve." Ezekhez a célokhoz azthiszem sok sikert kívánhatunk neki, hisz végre valaki megpróbálja felvilágosítani az embereket ebben a témakörben, hogy ne a szenzációhajhász médiából kelljen megismerniük ezt a világot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)