Hirdetés

Szavazz: te azonnal megveszed a játékot, amire régóta vágysz?

|

Vannak, akik már óvatosságból inkább semmit nem rendelnek elő, míg mások naptárba írják a megjelenési dátumokat, hogy időben félre tudjanak tenni. És te?

Hirdetés

2021 elején nem kell amiatt aggódni, hogy az új videojáték-megjelenések visznek minket csődbe, havi 1-2 kiemelten érdekes címnél több nem érkezik az első negyedévben. Nagyon úgy tűnik, hogy áprilisban és májusban fognak a kiadók versengeni egymással spórolt pénzünkért és még értékesebb időnkért, úgyhogy aki szeretné elsők között játszani a Resident Evil Village-et, a Deathloopot, és/vagy a Biomutantet, jobban teszi, ha már most elkezd készülni a tavaszi szezon legkeményebb heteire.

Persze nem kell mindent megvenni, pláne úgy, hogy néha még a legígéretesebbnek tűnő játékok is egész silány állapotban kerülnek piacra, mint azt a Cyberpunk 2077 példája is mutatja.

Hirdetés

Vannak olyan csapatok is, akik megérdemlik a bizalmat, és hihetünk nekik akkor is, ha az alapvetően bizonytalan és videojátékoknál egyre ritkábban használt közösségi finanszírozás keretében kérik, hogy szálljunk be a fejlesztésbe. A Sony belsős csapatai például elégszer bizonyítottak már, okkal hihetünk annak, hogy a Naughty Dog vagy a Sony Santa Monica tényleg csak akkor enged minket játékaihoz hozzáférni, ha biztos benne, hogy a végeredménnyel mi is elégedettek leszünk. 

Te hogy állsz a kérdéshez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)