Tekintettel a Subnautica 2 közelgő premierjére, nem is húzta az időt a Kraftonnal jogi csatározásba keveredett stúdió, hanem az időpont leleplezése után nyomban nyilvánosságra hozta, mekkora étvágya is lesz a korai hozzáférésben rajtoló túlélőjátéknak. Ebből aztán kiderült, hogy egy szerény konfiguráció, amelyik az első résszel még simán elboldogult, a folytatáshoz már kevés lehet.
Különösen memóriafronton emelkedtek az elvárások, a minimum követelmények között ugyanis már 12 GB RAM szerepel, ami mindössze 1080p felbontás és 30 képkocka/másodperces teljesítmény eléréséhez szükséges. Ez elsőre talán nem tűnik drámainak, hiszen a legtöbb modern PC már 16 GB memóriával rendelkezik, ami egyben az ajánlott mennyiség is. Azok viszont, akik még mindig 8 GB RAM-mal használják a gépüket - részben azért, mert az első rész is gond nélkül futott rajta -, most könnyen falba ütközhetnek, legalábbis az Early Access időszak kezdetén.
A fejlesztők jelezték, hogy a játék optimalizálása még folyamatban van, és a későbbiekben javulhat a teljesítmény, de erre nincs garancia. Könnyen lehet, hogy aki hosszabb távon is szeretne elmerülni az új epizódban, annak előbb-utóbb RAM-ot kell vásárolnia, ami az elszabadult árak miatt jelen helyzetben komoly kiadást jelent.
We know there have been some questions about Subnautica 2's hardware requirements ahead of your first dive 🤔
— Subnautica (@Subnautica) May 1, 2026
We've put together an infographic with recommendations for different setups to help you choose the settings that will work best for you and your hardware! pic.twitter.com/OYZ97yQpEM
A gépigények mellett egy másik fontos kérdést is tisztázott a Krafton továbbra is részt vesz a projektben társkiadóként. Ez azért volt kérdéses, mert a kiadó neve eltűnt a játék adatlapjairól, ami találgatásokhoz vezetett. Bár most megerősítették az együttműködés fennmaradását, az biztos, hogy a két cég kapcsolata már nem ugyanaz, mint korábban.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.