Hirdetés

Rossz útra tévedő Peter Parkerrel és egy eddig titkolt szupergonosszal hangol a megjelenésre az utolsó Marvel's Spider-Man 2 előzetes

|

Az Insomniac Games 2018-ban a Marvel's Spider-Mannel felült felült a szuperhősös videojátékok trónjára, azóta sem talált legyőzőre, így most saját magát kell túlszárnyalnia.

Hirdetés

Nem mondhatnánk, hogy idén túlságosan elkényeztette volna a Sony belsős fejlesztésű címekkel azt a több mint 40 millió játékost, aki már megvette a maga PlayStation 5 konzolját, ám ha az év legsűrűbb időszakában ringbe szálló Marvel's Spider Man 2 legalább azt a szintet eléri, mint az elődje, netán felül is múlja azt, amire mellesleg minden esélye megvan, akkor valószínűleg senki sem fog törődni azzal, hogy nem 2023 volt a japánok legtermékenyebb éve.

Az Insomniac Games, amely letaszította a Rocksteady Arkham-szériáját a szuperhősös műfaj trónjáról, nemcsak azzal licitál rá a 2018-ban még PlayStation 4-en debütált első részre, hogy duplájára növelte a játékteret (Manhattan mellett már Brooklynt és Queenst is teleszőhetjük pókhálóval), hanem Peter Parker mellett Miles Moralest is játszható karakterré tette. A tálcán kínálkozó kooperatív módot nem lépte meg ugyan a stúdió, de valamit hagyni kell a harmadik részre is, ha valamikor sor kerül rá.

Hirdetés

Most viszont az imént említetten felül annak örülhetnek a rajongók, hogy Pókember híres ellenlábasai közül a minden eddiginél értékesebb trófeára vágyó Kraven, a Gyík, Homokember, valamint a promóciós anyagokban kiemelt szerepet kapott Venom is tiszteletét teszi a játékban. Az utóbbi persze csak azután, hogy sikerül levakarni Peterről, akire a launch trailer tanúsága szerint egyre rosszabb hatással van.

A Marvel's Spider-Man 2 október 20-án jelenik meg PlayStation 5-re, tesztünket a játékról viszont már október 16-án, azaz holnap olvashatjátok.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)