Hirdetés

Resident Evil Village Nintendo Switch 2 teszt – repedező ambíció

|

Ethan Winters hóbortos hétvégéje egy európai faluban folytatódik, ahol kedves szomszédok és lelkes hajadonok várják.

Hirdetés

A Resident Evil 7 egy út kezdete volt. A sorozat a korának trendjei helyett a saját műfajának erősségeit választotta, de hetedik rész egy picit töményen, picit kegyetlenül csapott vissza akciójátékból túlélőhorrorba. A Baker ház egy nyomasztó és undorító zárka volt, aminek minden folyosója és minden szobája fojtogató rettegésben tartotta a játékost. Van, aki ezt szereti, de számomra az egészséges arányok fontosabbak, ebben pedig a Capcom is egyetértett velem. A Village már egy sokkal kiegyensúlyozottabb folytatás lett, ami bár még mindig Ethan Winters sztorijával volt elfoglalva, valahol mégis a Resident Evil 2 és a 4 közötti élményt kapta el.

A történet szerint három év telt el a hetedik rész eseményei óta, Ethan és Mia pedig boldogan élték a friss házasok mindennapjait. A család harmadik tagja is megérkezett Rose képében, akit a prológusban aludni küldünk, hogy anya és apa nyugodtan tudjanak vacsorázni egyet az érzelmi terheik felhánytorgatása közben. A családi perpatvart könyörtelen lövöldözés szakítja meg, ahogy Chris Redfield beront a házba, megöli Miát, elviszi a gyereket, és minket elszállíttat. Tekintettel arra, hogy Chris mentett ki minket a hetedik rész poklából, mind Ethan, mind mi értetlenül állunk az egész előtt. Csodálkozni nincs sok időnk, mert a szállítás félresikerül, és egy összezúzott jármű maradványai között ébredünk. Ahogy kibotorkálunk a hóviharból egy európai kis falucskában találjuk magunkat, ahol kiderül, hogy Rose-t a helyi kastélyban tartják fogva. Indul hát a következő mentőakció a havas pokolban.

Hirdetés

A Resident Evil Village egy sokkal nagyobb és kiforrottabb játék, mint elődje volt. Rögtön az első órában bedob minket egy méretes nyílt területre, ahol megismerkedünk a helyiekkel, és az őket kínzó helyzettel. Fertőzött gyilkosok járják a vidéket, lemészárolnak mindenkit, akit csak érnek, mindeközben pedig egy öreg nénike járja az utcákat vihogva hirdetve, hogy vége a világnak. Ha nem tudnám, mit játszok, azt hinném, hogy Madocsán sétálgatok.

Az első perctől érezhető, hogy a hetedik rész sikere nagyon szépen megágyazott a csapat további projektjeinek. A vizuális tálalástól, a helyszínek méretein át, a különböző ellenfelek és átvezetők komplexitásáig mindenen látható, hogy a büdzsé, a fejlesztési idő és a kreatív szabadság itt már korlátlanul állt a csapat rendelkezésére. Rögtön azután, hogy elkezdünk ismerkedni a helyzetünkkel és a falucska utcáival, megrohamoz minket egy tucatnyi lycantróp, egy hatalmas zombi szörny, és felgyullad minden körülöttünk, ahogy az életünkért harcolunk. Az egész egy nagy, hófödte omázs, ami a Resident Evil 4 elejének falusi harcát idézi fel, csak Ethan Winters egy sokkal kevésbé harcedzett karakter, mint a drága jó Leon Kennedy, így padlóra is kerülünk vele kegyelemért könyörögve.

Az összehasonlítás itt nem áll meg: a Village pont úgy keveri az akciójátékok élményét a horror feszültségével, mint a Resi4. Az ellenfelek változatosabbak, a helyszínek hatalmasak és a főgonoszok pedig sokkal karizmatikusabbak, mint a Baker ház penészes lakói. A Dimitrescu hölgyeket felesleges dicsérnem, megtették már azt helyettem más írók és cosplayerek ezrei, de Heisenberget is nehéz nem szeretni, ahogy könyörtelenül sütkérezik önnön gonoszságának ragyogásában. A Village-nek van egy személyisége, amit szemérmetlenül pakol a képernyőre, ez pedig a Switch 2-n sem lett kevésbé szórakoztató.

Ami viszont a portot illeti a nagyobb produkció nagyobb terhet ró a hibrid hardverre. Míg a Resident Evil 7 egy könnyű győzelem volt, addig a folytatásának már kevésbé egyszerű a dolga, ezt pedig azonnal meg is mutatja, ahogy megérkezünk a faluba. A Capcom ragaszkodik portjainak 60 fpses tálalásához, de ez talán túl ambiciózus cél volt ennél a felvonásnál. Ahogy kinyílik előttünk az első nagyobb tér, a frame szám szinte azonnal beesik 60 alá, és nem keveset veszít. Sajnos nehéz megmérni egy Switch 2 technikai adatait, de az én szemem azt mondatta velem, hogy a falu nyíltabb szekciónál közelebb voltunk az 50-hez, mint a 60-hoz. Ráadásul a Village sokkal több vizuális cukrozást kapott, mint elődje, így az árnyékokból sokat kellett faragnia a Capcomnak, hogy beleférjen a világ a hibrid kereteibe.

Fontos itt megjegyeznem, hogy még mindig egy teljesen játszható portról beszélünk. A Village pont annyira ijesztő és lebilincselő, mint az összes többi platformon, és mivel 60 fps volt a cél, ezért annak bezuhanásakor még mindig nem játszhatatlan szaggatásról van szó. A VRR képernyő is sokat tesz azért, hogy kiegyengesse a teljesítménygondokat, így alapvetően az élmény nem szenved jelentős csorbát. Azt a kérdést ugyanakkor fel kellett tennem magamban párszor, hogy miért erőlteti ennyire a 60 fpses célt a Capcom. A 30 bőven elég egy feszült horrorhoz, és az azzal megmaradó extra erőforrást belefektethették volna az árnyékok nyomatékosításába, és a ray-tracing hatások feltekerésébe. Egy opcionális minőség/teljesítmény kapcsoló sem lett volna rossz megoldás, de a fejlesztők ragaszkodtak az egységes 60 frame-hez. A Village az a játék, ahol a kompromisszum bölcsebb döntés lett volna.

A Steam Deckhez viszonyítva itt nincs egyértelmű győztes. A handheld PC képes megtartani azokat a fény-árnyék hatásokat, melyektől a Switch 2 portot megfosztották, de cserébe a gép olyan erős skálázást és élesítést használ az egyenletes teljesítmény megtartásához, hogy szagolni tudnánk a képi zajongás szemcséit. A Switch 2 ráadásul magasabb felbontást használ, a DLSS pedig jóval gyengédebb technikával segíti a képanyag egybentartását. Mindez azt jelenti, hogy akár egy handheld PC-t, akár a Switch 2-t választod, veszíteni fogsz valamit, de egy remek játékot pörgethetsz végig. Aki pedig a Switch 2-nél maradt elsődleges platformjaként, az nem fog csalódni itt sem. A nagy, nyílt utcákat leszámítva a játék mindenhol tartja azt a 60-at, és a dokkba pakolva a gépet egy mind vizuálisan, mind teljesítményében helytálló átiratot kapunk. A kritikáim ellenére a Resident Evil Village a Switch 2-n is egy remek móka, és remélem, hogy a Requiem portja egy egységesebb teljesítményt hoz majd.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Resident Evil Village - Nintendo Switch 2
Ha be akarod pótolni a sorozatot, akkor a Switch 2 egy tökéletes hely erre. A Village átirata nem tökéletes, de a célját tökéletesen megszolgálja.
Ami tetszett
  • 60fps...többnyire
  • tökéletes akció/horror egyensúly
  • emlékezetes karakterek
Ami nem tetszett
  • 60fps...többnyire
  • nincs egér mód
  • a Cloud verzió tulajdonosainak semmi segítség
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)