Hirdetés

Prototype előzetes

|

Milyen lehet úgy ébredni, hogy nem emlékszünk semmire? Körbenézünk, és fogalmunk sincs, hol vagyunk, és az az érzésünk, hogy nagyon nincs rendben a szervezetünk

Hirdetés

A 2008-as New York városában vagyunk, amikor is egy titkos és halálos vírus ütötte fel a fejét. A város lakói szép lassan ráeszmélnek, hogy fejlődő világuk pusztulásra lett ítélve. A hadsereg megjelenése sem tompítja ezt az érzést, és rövidesen eluralkodik a káosz. De mégis mi történt? Kik vagyunk mi, és vajon tudunk-e bármit tenni az életben maradásért? E kérdéseket kell megválaszolnunk a játék folyamán. Mi magunk Alexet alakítjuk, aki valahol a normális emberek és a vírusfertőzöttek közé sorolható.

Prototype - 1. kp Prototype - 2. kp

Szép lassan, de fejlődik
Legutóbb 2008. január 8-án prezentálták a játék aktuális verzióját egy zártabb sajtóorgánumnak, ahol a fejlesztők harsányan hangoztatták: „úgy nézzétek, hogy ez még csak 20 százalékig kész állapot". Ennél a pontnál hadd igyekezzem megjegyezni, hogy ezt már a 2007-es Games Convention keretein belül is hangoztatták, így ez az állítás röpke 4 és fél hónappal később eléggé cáfolható J. De persze nem ez a lényeg. Az kiválóan látható, hogy a játék nagyon szépen fejlődik, mostanra sokkal több effekt került bele, látványosabb, és persze a játékmeneten is sokat finomítottak.
Mint már említettem, a történet szerint a jelenkori New York városában járunk. Egyszer csak felébredünk, és amnéziamámorban egyetlen célunknak azt érezzük, hogy kiderítsük homály fedte múltunkat. Rövidesen kiderül, hogy egy titkos, föld alatti laboratóriumban voltunk, amely teljesen el van zárva a külvilágtól - legalábbis sokáig ezt hitték. Ébredésünk után rövidesen rájövünk, hogy valamiféle speciális képességeink vannak, melyeket igyekszünk minél előbb a szolgálatunkba állítani. Az igazság útja egyértelműen a labor keretein kívülre került, ezért mi magunk is megpróbálunk elvegyülni a város forgatagában. Mivel különösen értékesek vagyunk a hadsereg számára, talán nem meglepő, hogy ők is utánunk jönnek. Ezek után indul be igazán a káosz, a harc a város lakói között bontakozik ki.
A játékban óriási összeesküvés-elméletet ígérnek, amely önmagában még nem is feltétlenül garantálná a sikert. Az viszont eléggé vonzóvá teszi a történetet, hogy a Radical elmondása szerint a valós életben is megtalálható kormánytitkokra is reagálnak - rendben, ezek nyilván nem valós válaszok lesznek, de mégis érdekes lépés egy játékfejlesztő csapattól.

Prototype - 3. kp Prototype - 4. kp

A város szívében
A Radical Entertainment legutóbbi játékait jól ismerjük: The Simpsons (2003), The Incredible Hulk (2005), Scarface (2006). Ezek mindegyikében a nyílt világ ábrázolása volt a középpontban, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy van tapasztalatuk ezen a téren. Nem meglepő tehát, hogy most is ilyen, teljesen nyitott környezetben harcolhatunk. A játék alapjául szolgáló New York városról összesen 1100 fotót készítettek a fejlesztők, és ezek alapján kezdték meg a pályakészítést. Ez szép teljesítmény, és akkor mindjárt számoljunk is egy rövidet. Amerika legnagyobb városa 1214,4 km2, vagyis 1 képnek elméletileg 1,104 km2-t kell mutatnia. Nyilván nem a legapróbb részletekig mintázták le a terepet, de akkor is szép szám. A város valódi lakossága (2006-os adatok alapján) 8,21 millió fő, melyekből több ezer könnyedén lehet egy közepes elosztású utcarészen. A Prototype-ban, ha nem is ekkora lesz az embersereg, de egyszerre néhány száz járókelőt, autó és teherautó-vezetőt biztosan látni fogunk. Csak gondolj bele, mekkora pusztítást végezhetünk majd egy ilyen környezetben! Amikor néztem a játékot, lényegében tátott szájjal bámultam, ahogy Alex ugrál kocsiról kocsira, miközben a hadsereg pénzt, energiát, és egyéni tulajdont nem kímélve próbál felülkerekedni a káoszon néhány tank és helikopter kíséretében.
Négy fontosabb frakcióval találkozhatunk a játékban, ezek közül az emberek csak tereptárgyként szolgálnak. Szomorú dolog ez, de nem fogjuk hiányát érezni a társadalmi életnek J. A hadsereg célja, hogy rendet teremtsen a káoszban, ami már majdhogynem sikerül is nekik - aztán kiderül, hogy kicsit kevés az, amit ők tudnak. Amikor már éppen elég nagy a felfordulás, előkerül a Black Watch nevezetű osztag, akikről egészen január első hetéig semmit sem lehetett tudni. Egy igen speciális osztagról van szó, akik kicsit emlékeztetnek a Half-Life 2-es City 17 katonáira. Maszkos zsoldosok ők, akik semmilyen módszertől nem riadnak vissza, és egyetlen céljuk, hogy a halálos vírus legapróbb jeleit is megsemmisítsék. Afféle jelenkori terminátorok. A korábbi képeken és videókon láthattunk szaladgálni különféle mutánsokat és érdekes lényeket: ők maguk a menthetetlen vírusfertőzöttek, akik válogatás nélkül pusztítják a populációt. Érdekes harcok alakulnak majd ki: mi menekülünk a hadsereg elől, miközben a fertőzöttek közénk ugranak, és eldöntik, hogy most éppen kire támadjanak. Aztán jön a Black Watch, és kérdezés nélkül közénk lő - barátságos tulajdonságuk, hogy minél tovább jutunk a játékba, és minél több fegyvert használunk, ők is annál fejlettebb felszerelést alkalmaznak.

Prototype - 5. kp Prototype - 6. kp

I won't talk - You don't have to
Annyira, de annyira tetszik ez az egy mondat, amelyet még egy korábbi videóban láthattunk: egyértelműen összefoglalja Alex legfőbb képességét, és az emberi tehetetlenséget. „Nem beszélek - Nincs is rá szükség". Korábban már volt szó a speciális képességekről, de most lássuk mindet, egy kalapban. A főhős képes magába szippantani áldozatát, aminek célja távolról sem maga a gyilkolás. Akit bekebelezünk, annak minden emléke és képessége is részünkké válik. A jéghegy csúcsa, hogy még a külsejét is felölthetjük, ezzel bárkit megtévesztve, aki az utunkba kerül. Nagy előnye az effajta alakváltásnak, hogy többek között különféle elzárt helyekre is bejuthatunk. Ha például egy parancsnok az egyetlen, aki tudja egy bizonyos elzárt területhez a belépési kódot, a feladatunk az lesz, hogy közel juthassunk hozzá. Onnantól már jöhet a bekebelezés, és mivel ő tudta a kódot, az emlékeiből simán kikeretjük, és már bent is vagyunk. Ez lesz talán a legnagyobb szépsége a játéknak, mert bár a főbb pontokat csak fixen oldhatjuk meg, csomó apróságra több megoldás is létezik: a játékmenet a mi döntésünktől változik - valaki ennek, más meg annak a katonának a bőrébe bújik.
Ezzel persze még távolról sincs vége a speciális képességeknek. Nagyon sokat fogjuk például használni azt a képességünket, hogy hatalmasakat tudunk ugrani, illetve bármilyen magasról leugorhatunk, nem fogunk megsérülni. Az aszfalt bánja majd egyedül, hogy éppen oda kellett esnünk, de a harc szakadatlan maradhat.
Génkezelt mivoltunknak köszönhetően különféle formákat is felvehetünk, illetve alkalmazhatunk a továbbjutás érdekében. Az elváltozás segít abban, hogy nehezebben tudjanak követni az ellenfelek. Amikor felvesszük valakinek az alakját, kiválóan tudjuk alkalmazni az ő képességeit. Teszem azt, attól kezdve tudunk majd helikoptert vagy tankot vezetni, vagy mondjuk ezredesként kérhetünk légi csapást New York közepére. A lehetőségek persze nem határtalanok, de nekünk kell majd megtalálni és eljutni a megfelelő egyénekhez. Támadásba lendülve fogjuk a leglátványosabb meglepetéseket okozni. Közelharcban például kiválóan alkalmazható pengeéles vágókarokat formálhatunk, vagy kicsit távolabbi harchoz remekül használható a földből kiszedhető tüskés... nem is tudom mi J. A lényeg, hogy ez képes egyszerre több embert is felöklelni, sőt, akár egy tankot is felborít, ha éppen jól találjuk el. A védekezés jegyében különféle pajzsokat tudunk formálni. Ezek golyóállók, ami nem azt jelenti, hogy a tankok előtt bátran megállhatunk! Végül pedig bekapcsolhatunk bizonyos érzékelési módokat, mint mondjuk az infra, vagy a nightvision - ezek nyilván a tájékozódásban lesznek nagy segítségünkre.
Hab a tortán, hogy ezeket még egyidejűleg is lehet használni, így valóban látványos dolgokat fogunk előidézni.

Prototype - 7. kp Prototype - 8. kp

Szabadság, szeretem
A nyílt játéktér lehetővé teszi, hogy a játékos tényleg arra szaladgáljon, amerre szeretne. A GTA is akkor kezdett hatalmas sikereket elérni, amikor belekerült ez a lehetőség. Vagy mondjuk, itt van a nemrégiben megjelent Assassins Creed, amelyben, ha nem is ilyen gigantikus város volt, mégis szabad mozgást engedélyezett. Azért is említettem ezt a játékot, mert a Prototype mozgásvilága kicsit hasonlít rá. Itt is szabadon felmászhatunk, vagy felugorhatunk az egyes épületekre, reklámokra, bódékra és ablakpárkányokra. A mozgás stílusát a Parkour elnevezésű tevékenység ihlette, amely egy létező sport. Lényege, hogy az emberi képességeket meghazudtoló módon lehessen eljutni A pontból B pontba, persze a lehető legrövidebb idő alatt. Ez elméletileg igen komplex irányítási rendszert is feltételezne, hiszen minden apróságra figyelni kell. Éppen ennek ellentéte készülget a Prototype-ban. Lényegében csak az irányváltás, ugrás és futás gombokkal kell majd megbarátkozni. A bemutatóban már-már viccesnek számított, hogy a prezentáló emberke csak az előre gombot nyomja, és Alex nem is teljesen egyenes úton szaladgált autóról autóra, miközben - reagálva a környezet változásaira - külön mozgásbeli döntéseket hozott. Egyértelműen egyszerű lesz az irányítás, így remekül lesz időnk és energiánk arra, hogy a speciális képességekre összpontosítsunk.

Prototype - 9. kp Prototype - 10. kp

Nem fogunk unatkozni
Végignézve a képeket, a neten terjedő videókat vagy a lemezmellékletünkön megtalálható videointerjút, elmondhatjuk, hogy nagyon nem lesz unalmas a Prototype. Ha mégis kicsit több izgalomra és kalandra vágyunk, lehetőségünk lesz többféle co-op mód kipróbálására is. Alaphelyzetben végigvihetjük ketten a teljes egyjátékos módot. Ez azért lehet jó, mert még komplexebben tudjuk majd megoldani az egyes részfeladatokat, hiszen több emléket és képességet szedhetünk össze. Előfordulhat az is, hogy ketten ugrunk be egy helikopterbe, és így haladunk előre. Vagy mondjuk az egyik játékos beül pilótának, a másik a szárnyat választja, és míg az első a célpont fölé viszi a madarat, a második szépen leemeli a bombát, és megdobálja vele az ellent. Állítólag ilyen és ehhez hasonló lehetőségek egész tárháza várható.
Ha ez nem megfelelő, akkor egymás ellen is harcolhatunk, s ebben az lesz a poén, hogy mindig az lesz az erősebb, aki jobb tulajdonságokat harácsol össze. Csak abban reménykedem, hogy ezen a téren is lesz valami balansz, ellenkező esetben az egész harc abból fog állni, hogy a gyengébb fél üvöltözik, hogy „csíter, csíter" J.
Az biztos, hogy PC, Xbox 360 és PS3 változatban is lesz online mód. Arról sajnos még nincs információ, hogy ezek között lesz-e átjárás, vagyis, hogy egy PC-s játékos nyomulhat e egy Xbox-ossal, de végül is van rá esély. Általában azért nem valósul meg ez a dolog, mert nagyon különbözik az irányítás. Itt ezzel nem lesz semmilyen gond, hiszen PC-n is az egyszerűsített, konzolos módot alkalmazzák - remélhetőleg a PC-s társadalom is jól fogadja majd ezt a módszert.

Prototype - 11. kp Prototype - 12. kp

Nem csak egyszerűen jónak kell lennie
A Radical kicsit csalódott, amikor megjelent a már emlegetett Ubisoft-féle Assassins Creed. Csak annyiban jelent ez gondot, mert egy csomó jó ötlet, ami elvileg a Prototype-ban lett volna először, kijött benne. Éppen ezért a fejlesztők úgy érzik, hogy még sok mindent bele akarnak tenni, mivel valóban emlékezetes játékot akarnak. Most is sok egyedi dolog van benne, de saját értékrendjük szerint nem elég. Nyilván a további fejlesztésekről nem nyilatkoznak, hiszen nem akarják, hogy egy majdnem kész játékban más ötletük is megjelenjen.
A megjelenésig még elég sok idő van, mivel csak 2008 harmadik negyedévére ígérik. Mondjuk, ez késik kicsit, és kihozzák a novemberi, karácsony előtti kavalkádban a Need for Speed aktuális epizódjával egyetemben

GameStar
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)