Csak tavaly majdnem 20 ezer játék jelent meg Steamen, úgyhogy mindenki igyekszik ügyesen belőni a megjelenési dátumát és a marketingjét, hogy legalább egy kis szeletkéjét el tudja érni a hatalmas játékosbázisnak. Mindezek mellett történnek szerencsétlenségek, mert ezt a káoszt lehetetlen navigálni, így esett, hogy két teljesen különböző játék jelent meg szinte egyszerre, ráadásul pontosan ugyanazzal a címmel.
Mindkét játék Piece by Piece címen érkezett, de tök más fejlesztőktől és teljesen eltérő műfajba tartoznak. A Gamkat által fejlesztett változat egy nyugodt menedzserjáték, amelyben a játékos egy aranyos rókát irányít, aki egy javítóműhelyt vezet. A Neon Polygons csapatának Piece by Piece játéka viszont egy puzzle-platformer, ahol a pályák puzzle-darabokra vannak bontva, és a játékosnak ezek manipulációjával kell előre jutnia.
A furcsa egybeesésre akkor derült fény, amikor valaki elindította Redditen az alábbi threadet, mert szerinte az ilyen helyzeteket a marketingnek kellene megelőznie.
I feel this is going to mislead a lot of people.
by u/DukeThis in Steam
A No More Robots kiadó egyik munkatársa reagált a bejegyzésre, és elmagyarázta, hogy a két csapat inkább együtt nevetett a helyzeten és úgynevezett emberként igyekeztek feloldani a problémát.
"A valóság az, hogy mi és a másik Piece by Piece mögött álló fejlesztőcsapat valahogy ugyanarra a hétre időzítettük a játékunk bejelentését. Jót nevettünk rajta együtt, majd úgy döntöttünk, hogy egy közös Steam-csomagba tesszük a két játékot."
A Neon Polygons egyik fejlesztője is megszólalt, és elmondta, hogy elsőre őket is meglepte a névegyezés, de végül nagyon pozitív élmény lett belőle.
"Egy kis indie csapatként el tudjátok képzelni, mit éreztünk, amikor először megláttuk a No More Robots Piece by Piece játékát. Ők azonban rendkívül elegánsan kezelték ezt az egybeesést, és megtiszteltetés számunkra, hogy ugyanazzal a névvel és ugyanazon a héten jelenhet meg a játékunk."
Amúgy mi is nagyon jól jártunk, mert a két játék külön-külön is akciósan kapható, sőt egy közös csomagban még olcsóbban lehet megvenni őket. Nekik pedig nyilván tök jó, mert ha ezek a csapatok nem tudnak ennyire emberien állni ehhez a helyzethez, akkor valószínűleg én sem írnék most egyik Piece by Piece-ről sem.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.