Hirdetés

Phil Spencer nyitott arra, hogy más konzolokon is elérhetővé váljon a Game Pass

|

Az Xbox fejese szerint rajtuk nem múlik a szolgáltatás bővítése.

Hirdetés

Bár a több száz játékot nyújtó Game Pass PC-re is elérhető, mégis komoly fegyverténynek számít a következő generációs konzolok vásárlásánál, hogy Xbox Series S-en és Series X-en is előfizethetünk rá. Mint szeptemberben kiderült, a Microsoft szolgáltatásának már több mint 15 millió felhasználója van, ám ez bármennyire is kecsegtető szám, a Sony nem tervez hasonlót. Úgy tűnik azonban, hogy nincs is rá szükség, az Xbox örömmel osztaná meg azt, amije van. 

Az Xbox divízió vezetője, Phil Spencer a Game Reactornak adott interjújában beszélt arról, hogy ők nyitottak arra, hogy új platformokra is elhozzák a Game Passt. Spencer elmondta, hogy imádja a Switchet és a PlayStationt is, szerinte mindkét brand elképesztő munkát végez a játékiparban, és bár nem biztos benne, hogy ezek azok a következő nagy felhasználói csoportok, amiket megcéloznának, nyitottak a tárgyalásokra. 

Hirdetés

Korábban a Game Pass a cloud gamingnek köszönhetően már az androidos okostelefonokon is elrajtolt, azonban az Apple eszközein egyelőre még nem elérhető, csak a saját Xboxunk képét közvetíthetjük. Ezt Spencer is kiemelte, szerinte a következő állomás az iOS-es változat lesz, és továbbra is dolgoznak néhány technológiájukon PC-n a nagyobb képernyőkre való streamelés kapcsán, ám ha ezeken túljutnak, akkor meg fogják vizsgálni a további lehetőségeket. 

Ti örülnétek a Game Pass szolgáltatásnak a Nintendo Switch és PlayStation platformokon?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)