A Path of Exile fejlesztői voltak olyan kedvesek, hogy meghívjanak minket a Keepers of the Flame bemutatójára, ami sok szempontból lesz nagy pillanat a játék történetében. Ez lesz az első kiegészítő, ami közvetlen folytatása egy korábbi ligának, a Breachnek, így egy ismerős struktúra fog visszaköszönni a majd' 10 évvel ezelőtti frissítésből.
Wraeclasten kalandozva időnként megjelennek majd folyton növekvő körök, melyek borzalmas szörnyeket hoznak magukkal. Minél tovább hagyjuk nyitva a breachet, annál nehezebb lesz megküzdeni velük (idővel egész kastélyokká alakulhatnak), de ha bezárjuk őket, akkor rengeteg jutalom ütheti a markunkat. Maga a rendszer nem túl bonyolult. Ami a Keepers of the Flame-ben újdonság lesz az a sztori és a játékelemek, melyek ebből a struktúrából nőttek ki.
Véradás
Ahogy elkezdjük a kalandjainkat az új szezonban, úgy ismerkedünk meg majd Ailithtel. Az Act 1 során már le is kell pacsiznunk vele, mert ő lesz a támadók elleni csatánk kulcsfigurája. Ailithet kell majd ugyanis bevédenünk, ahogy ő próbálja lezárni a breacheket. Az első küzdelmeink után belefutunk majd a Genesis Treebe, ami az új tartalom központi fejlődési rendszerét jelképezi. Ez a fa nagyon szereti ellenfeleink vérét, és ha megfelelően tápláljuk, akkor az ágai új végtagokat növeszthetnek nekünk. Ezeket a végtagokat rászerelhetjük a karaktereinkre (kezdetben egyet, később egy másodikat), melyek fontos képességekkel gazdagítják harcosunk eszköztárát. A Genesis Tree ágain különböző perkeket vehetünk, melyek befolyásolják a növesztett végtagok lehetőségeit, és az esetleges valutákat, amiket szintén a fa dob majd nekünk.
Az alapvető játékciklus a következő lesz: kimegyünk, breacheket zárunk, az új végtagunk begyűjti az ellenfelek vérét, azt elvisszük a fához, a fa új (remélhetőleg jobb) végtagokat és valutákat növeszt nekünk, aztán mehetünk vissza harcolni. Ez a körforgás oda vezet majd, hogy összerakhatjuk a nekünk megfelelő kiegészítéseket, és egy iszonyatosan erős karaktert kapunk a végjátékra. Ez utóbbi azért is lesz fontos, mert a liga mechanika mellé 10 új Bloodline alkaszt is érkezik.
Ezek tulajdonképpen második Ascendancyként funkcionálnak, és egyes bossok megölésével nyithatjuk fel őket. Minden Bloodline kasztnak más szörnyeteg lesz az őrzője, így lesznek Bloodline-ok, melyeket egyszerűbb lesz feloldani, és lesznek, melyeket nehezebb. Az új karakteropciók annyira fontos részei lesznek a játéknak, hogy a Grinding Gear nem csak a szezonális szerverre, de a core szerverekre felviszi azokat.
A Keepers of the Flame rengeteg új képességet és kényelmi funkciót is hoz, köztük két nagyon fontos újdonsággal. Egyrészt a Path of Exile 2-ben megismert kereskedelmi rendszer átkerül a PoE 1-be is: a drága Faustus fogja intézni nekünk saját kis boltunk megnyitását, ahol aztán más játékosok válogathatnak a portékánkból. A további kereskedelmi rendszerek is megmaradnak, de az új megoldás annyira népszerű volt a PoE2-ben, hogy fontosnak érezték a lehetőség átépítését az elődbe is. A másik újdonság, a passzív képességfa visszafejtésének lehetősége lesz aranyért cserébe. Egy kattintással újratervezhetjük a karakterünk fejlődési ágait, már ha van nálunk elég pénz ehhez.
Q&A
A fentieket valószínűleg megtudtátok mostanra a hivatalos streamből, de az újságíróknak volt lehetőségük feltenni pár kérdést is a prezentációért felelős Mark Robertsnek, a játék vezető dizájnerének. Az egyik legfontosabb aggodalmunk a liga mechanikához kötődött, mert többen is kíváncsiak voltak Ailith teherbírására. MMO-kban és akció-RPG-kben megszokott küldetés egy NPC bevédése, de ez sokszor tud idegölő lenni.
"Itt nem lesz túl veszélyes. Nem szeretnénk, ha a folyamat túl idegesítő lenne a játékosoknak, de szeretnénk, ha ott maradnának körülötte"
Egy másik kulcskérdés az életminőséget segítő mechanikákról szólt: miért is döntött pont most úgy a PoE csapata, hogy beépítik ezeket az újdonságokat? Roberts szerint nem annyira "most döntöttek így", inkább csak arról van szó, hogy egyébként is minden tapasz előtt feldobnak vagy 10 lehetséges QoL frissítést, és most tudták megoldani a fentiek beépítésére.
Ami a játék rendszereit illeti, többen is aggódtak a korábban tapasztalt DDoS támadások esetleges ismétlődése kapcsán. Roberts megnyugtatott mindenkit, mondván, hogy "abszurd mennyiségű" erőforrást toltak rá az architektúrájuk védelmére. Nincs kizárva, hogy a támadók találnak majd réseket, de a korábbi esetekből nagyon sokat tanultak, és elvileg mindenre készen állnak.
A core szervereket illetően felmerült, hogy mivel ott elérhető a korábbi breach teljes rendszere, ezért fontos kérdés, hogy mit terveznek majd a Keepers tartalmának átküldésekor. A Keepers of the Flame tulajdonképpen egy felcukrozott breach, és ezt persze Roberts is tudja, így a válaszában a közösségre támaszkodott: meglátják, hogy melyik új darabka lesz népszerű, melyik nem, és nincs kizárva, hogy a "core verzió" végül a régi breach és az új tartalom keveréke lesz majd. Várják a visszajelzéseket, és ezek nyomán döntenek.
A Keepers of the Flame október 31-én érkezik, addig ha bármilyen kérdésetek van, akkor azt hagyjátok a kommentek között. A sajtótájékoztató nyomában megpróbálok megválaszolni mindent, ami nem merült fel sem a cikkben, sem a hivatalos streamben.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.