Nem győzött a világ hangot adni abszolút felháborodásának, amikor a 2020-as évek közepén a művészi remekműveiről ismert ShiftUp be mert mutatni egy olyan csodát, mint a Stellar Blade.
"Hát hogyan merészeltek ezek az emberek előállni egy anime-lányok ihlette hősnővel, akinek hatalmas mellei és feneke tartják a szőnyeg felett ezt az egész játékot"
- kiabálták könnyezve firkászok ezrei.
A skandalum szó egyre gyakrabban hagyta el a világ kritikusainak ajkait, ahogy egyre közeledett a megjelenés, és senki sem tudta megállítani a ShiftUpot szent küldetésének végrehajtásában. Ők elhatározták, hogy véghez viszik a lehetetlent: visszahozzák a csinibabákat a videójátékokba!
Amint megjelent a PC-s demó a küldetéstudattól lángoló modderek olyan gyorsan le is vetkőztették a hősnőt, mintha csak sürgősségi bérekre hajtottak volna. A Eurogamer csodálatos szerzője meg is tette, amit meg kellett, és leszámolta mind 222 Nexusmodson fellelhető csomagot, majd szétválogatta azokat szemérmetlenség szerint. Ha jól jött ki a matek, akkor a felhozatal több mint 40 százaléka kirívó megoldásokat tartalmaz, de egyet se félj kedves olvasó, mert Mark Warren és jómagam megkímélünk téged a válogatástól. Itt van a három legcsodálatosabb mod, ami kegyetlenül és cenzúrát nem kímélő módokon emeli ki a Stellar Blade hősnőjének legjobb karakterisztikáit.
Kezdjük a Casual Wearrel, aminek laza garbója és lenge nadrágja valójában felháborító eleganciával emeli ki a karakter köldökét. A mai világban már mindent szabad, minket pedig senki sem fog visszatartani attól, hogy értékelhessük a digitális szépség ezen formáit. A második a sorban a Formal Wear, mert nincs is annál szexibb, amikor valaki egy túl bőre szabott ingben próbálja megmenteni a világot. A kerek szemüveg egy csodálatos apró kiegészítés, ami tökéletesen kiegészíti Eve arcformáját. A harmadik javaslatunk kifejezetten a gacha-függőknek szól, mert Doronál nincs szebb lény a világon, és a NIKKE mémje persze ide is beette magát.
Akinek nem elég a gyönyör, annak mi is teljes örömmel ajánljuk a Stalkert helyettesítő Thomast, a gőzmozdonyt. Legyünk őszinték, nincs új játékmegjelenés Thomas nélkül, ez ezen a ponton tradíció.
Telepítsétek fel a fentieket, és élvezkedjetek bátran. Mutassatok be a nyugati firkászoknak, és legyetek azok az aktivisták, amik lenni akartok!
(A fenti sorokért egy ebédjétől megvont, lassan leolvadó elme tudathasadása készítette. A szarkazmust tessék helyén kezelni, a Stellar Blade-et teljes nyugalommal élvezni, és a szavaitokat megfontolni, mielőtt lenyitjátok a kommentszekció gombját. Moderátoraink nevében, köszönjük.)