Nincs már messze a nap, amikor az Escape from Tarkov hivatalosan is maga mögött hagyja a béta státuszt. A Battlestate Games fejlesztői megerősítették, hogy a játék 1.0-s verziója november 15-én érkezik, mindössze egy nappal a Call of Duty: Black Ops 7 premierje után. Ez különösen pikáns időzítés, hiszen mindkét alkotás az FPS-rajongók kegyeiért küzd, igaz teljesen más megközelítést kínálnak.
A Battlestate Games adatai szerint a szokatlanul hosszúra nyúlt tesztidőszak alatt több mint 400 frissítés futott végig a játékon, amelyek alapjaiban formálták át a mechanikákat, a gazdaságot és a játékmenetet. A stúdió köszönetet mondott minden játékosnak, akik az évek során részt vettek a formálásában, hiszen a közösségi visszajelzések kulcsszerepet játszottak abban, hogy az Escape From Tarkov elérjen erre a pontra.
Akadnak persze kritikusai is a stúdió húzásának, akik szerint azzal, hogy béta státuszban tartotta az Escape from Tarkovot, elnézőbben bántak a vásárlók a hibákkal és hiányosságokkal. Ez a gyakorlat azonban távolról sem nem egyedi: a Star Citizen például már tizenkét éve tengődik alfa állapotban, miközben hatalmas összegeket mozgat meg.
Mindez jól mutatja, hogy az iparágban a "béta" és az "korai hozzáférés" szavak lassan elveszítik eredeti jelentésüket, és gyakran egyszerűen a "megjelenés" szinonimáiként működnek. A játékosok persze nem mindig fogadják ezt megértéssel. A Tarkov közössége például a közelmúltban elég hangosan fejezte ki elégedetlenségét, amikor egy nagy frissítés gyakorlatilag nulláról indította újra a játékosok fejlődését, miközben az in-game gazdaság és az előrehaladás rendszere is drasztikus változtatásokon esett át.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.