Hirdetés

Nem támogatja tovább PlayStation-exkluzív játékát a Sony

|

A fejlesztőcsapat másik projektre fókuszál, ezért a közönség kezében lesz a továbbiakban a Dreams sorsa.

Hirdetés

Érdekes módon a Microsoftnak és a Sonynak is hasonló gondolata támadt az előző konzolgenerációban, mely szerint kellene egy játék, amiben aztán a kreatív felhasználók saját tartalmakat, akár más játékokat is létrehozhatnak. A redmondiak elképzelése a 2014-ben elrajtolt, majd két évvel később lelőtt Project Spark formájában öltött testet. A Team Dakota alkotására annak ellenére sem csúszott rá a közönség, hogy az Xbox One mellett PC-n is el lehetett érni, és egy idő után ingyenessé tették.

A PlayStation 4-re tervezett Dreams fejlesztése később kezdődött ugyan, de a Media Molecule (LittleBigPlanet) tovább is hagyta a sütőben, minek eredményeként egy kiforrottabb, könnyebben kezelhető és több lehetőséget kínáló játékban merülhettünk el 2020 februárjában. Átütő sikerről viszont ez esetben sem beszélhetünk, nem a Dreams kimagasló eladási mutatóitól volt hangos a sajtó.

Hirdetés

Mindenesetre így is tovább húzta, mint riválisa, sőt még mindig húzza, ugyanis egyelőre szó sincs arról, hogy a Sony kirántaná a szőnyeget a közösség lába alól, mindössze jelentősen szűkíti a még aktív játékosok lehetőségeit. A tavaly megkezdett folyamat most a következő fázisába lép, ugyanis még a tavasz folyamán leépítik a kurátori csapatot, valamint április közepén megszűnik a Dream Shaping (tartalomgyártás) és a Dream Surfing (mások tartalmainak kipróbálása) élő támogatása.

Ezzel párhuzamosan igyekszik a stúdió minden eszközt és segítséget megadni a közösségnek, ami ahhoz szükséges, hogy a Dreams önfenntartó platformmá váljon, amely még sokáig lehetővé teszi, hogy a játékok, animációk, zenék és más tartalmak alkotói eljuttathassák műveiket a közönséghez. Magyarán a szerverek lekapcsolása nincs napirenden.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)