Hirdetés

MSI Master Overclocking Arena 2009 európai döntő - Végeredmény!

|

Az MSI Master Overclocking Arena 2009 európai döntőjét a lengyel csapat nyerte, a magyarok a nyolcadik helyen végeztek.

Hirdetés

Véget ért tehát az MSI MOA 2009-es európai tuningrendezvény döntője, amelyet a lengyel csapat nyert meg. A srácok már a prágai Gigabyte GOOC döntőn is bizonyítottak, többek között egy világrekordot sikerült elérniük a tuningra bocsátott két GeForce GTX 260-assal.

Nos, most sem történt másként, csak ezúttal az MSI N260GTX Lightning vezérlőjét sikerült olyan mértékben túlhúzniuk, hogy a 3DMark03 összegző képernyőjén a világrekordnak számító 80771-es pontszám jelent meg. Senki más nem tudott 80000 pont fölé kerülni, az ebben a számban második görögök is "csak" 77934 pontot tudtak kifacsarni a rendszerükből. Pedig Hipro5 korábban már durván megkínzott egy Lightning kártyát - 1,1 GHz-es magórajelen - , ám most valahogy nem sikerült valami igazán nagyot alkotniuk. Épp ezért talán ők is számítottak arra, hogy végül a második hellyel kell beérniük, annak ellenére, hogy a SuperPi futamot ők nyerték 418,078 másodperccel.

A harmadik helyen a svédek futottak be, akik végig szorosan a görög csapat nyomában voltak, ám a próbálkozásaik csupán a bronzéremre voltak elegendők. A negyedik helyet a finnek csípték el, akik ugyan szinte hajszálra pontosan ugyanazt a pontszámot érték el az Aquamark3-ban, mint a svédek, a gyengébb SuperPi eredmény miatt lecsúsztak a dobogóról. Az ötödik helyen a dánok zártak, akik Aquamarkban és SuperPi-ben ugyan verték a finneket, 3DMarkban viszont jelentősen - kb. 5000 ponttal - elmaradtak tőlük.

Ami a magyar csapatot illeti, a srácok nyolcadik helyen végeztek, ami leginkább a 3DMark eredménynek köszönhető, hiszen 9 csapat is több pontot tudott elérni, mint Achille3us és jugeen. A nyolcadik helyre az ötödik legjobb SuperPi és a hetedik legjobb Aquamark3 eredmény hozta vissza őket. A srácok ettől függetlenül nincsenek elkeseredve, bár így utólag visszatekintve szerintük talán jobb lett volna kicsit többet foglalkozni a 3D-s tesztekkel, hiszen a SuperPi-re közel másfél nap ment el. Hiába no, a srácok egy igazán nagyot akartak odavágni a többieknek, ami majdnem meg is lett, ám egy váratlan rendszerfagyást követően a proci többet nem volt hajlandó teljesíteni az első két hely valamelyikét érő SuperPi eredményt.

Végül pedig feltétlenül ki kell emelnem a törököket, akik nulla ponttal zárták az MOA 2009 európai döntőjét. A végleges ponttáblázat szerint egyik versenyszámban sem tudtak értékelhető eredményt elérni, aminek okát mi sajnos nem tudjuk. Szinte mindenkinek voltak hardveres problémái, de azért ettől még folyamatosan érkeztek be az eredmények. Náluk valami nagy galiba lehetett, vagy csupán mentálisan nem voltak készek egy ilyen versenyre.

Az MSI MOA 2009 európai döntőjéről hamarosan egy hosszabb összefoglalót is olvashattok majd itt a GSO-m, illetve az augusztusi Gamestarban is megtalálható lesz a rendezvény leírása. Külön öröm számomra, hogy egy baki folytán Achill3us és jugeen egy olyan plakettet kapott, amin a nevük mögé a "gamestar.hu Team" szöveg került. Az tuti, hogy nem mi kértük ezt a kis jelzést, az MSI önhatalmúlag nevezte ki őket a Gamestar OC csapatának. :)

Végeredmény számokban:

1. Lengyelország: SuperPi - 424,891 másodperc, Aquamark 3 - 368637 pont, 3DMark 03 - 80771 pont
2. Görögország: SuperPi - 418,016 másodperc, Aquamark 3 - 367829, 3DMark 03 - 77934 pont
3. Svédország: SuperPi - 412,687 másodperc, Aquamark 3 - 364227 pont, 3DMark 03 - 76742 pont
4. Finnország: SuperPi - 428,859 másodperc, Aquamark 3 - 364202 pont, 3DMark 03 - 77443 pont
5. Dánia: SuperPi - 422,641 másodperc, Aquamark 3 - 370262 pont, 3DMark 03 - 72670 pont
.
.
8. Magyarország: SuperPi - 424,078 másodperc, Aquamark 3 - 356424 pont, 3DMark 03 - 69034 pont

Az első 5 helyezett ott lehet az augusztus végén Pekingben megrendezendő Nagy döntőn.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)