Hirdetés

MSI Master Overclocking Arena 2009 európai döntő - már csak két nap!

|

Két nap múlva elszabadulnak a megahertzek, azaz kezdetét veszi az idei Master Overclocking Arena európai döntője.

Hirdetés

Korábban már írtam az eseményről, ezért most megpróbálok tényleg csak olyan infókat megosztani veletek, amik akkor még nem voltak ismertek, tisztázottak. Tehát július 17-én és 18-án Münchenben rendezik meg az idei Master Overcloking 2009-es döntőt, ám ez még nem a végső csata, hanem csupán az európai megmérettetés. A kétnapos versenyen 17 kétfős csapat indul, melyek között természetesen az OC Team Hungary is ott lesz.


Az utazás holnap vesz kezdetét, reggel korán indulunk Ferihegyről, majd pedig körülbelül 8:15-kor landolunk a srácokkal a müncheni reptéren. A csütörtöki napon még semmi komoly nem várható, leginkább a köszöntéssel és a mentális felkészüléssel fog telni az idő, illetve vélhetően elindulunk felfedezni a várost. Pénteken azonban már nincs helye az effajta lazaságnak, kőkemény harc várható az Olimpiai Stadionban. Az első nap tulajdonképpen arra lesz jó, hogy a résztvevők összeállítsák a rendszereket, kiderítsék azok gyengeségeit, illetve a speciális hardveres/szoftveres trükköket is érdemes ezen a napon elvégezni.

A szombati nap lesz a legizgalmasabb, hiszen ekkor már tétre megy a játék, a nap folyamán a lehető legjobb eredményeket kell elérni az előre meghatározott versenyszámokban. A gyártó a csapatok kérésére megváltoztatta az előzetesen kiadott szabályzatot, azaz a SuperPi 1M helyett a 32M-es mérést kell hiba nélkül és persze minél kevesebb idő alatt végrehajtani, az Aquamark3 mellé pedig bekerült a 3DMark06 is. Erre a három alkalmazásra tehát jó alaposan fel kell készülnie a csapatoknak, hiszen ami Auqamark alatt stabil, az 3DMark alatt könnyedén elszállhat.

Nem esett még szó a hardverekről. Mivel az Intel az egyik fő támogatója az eseménynek, ezért nem meglepő, hogy egy Core i7-es processzort kell majd locsolgatni folyékony nitrogénnel. Jó hír, hogy a csapatok az egyik legújabb, 950-es típust kapják, ami a jóval tuningbarátabb D0 steppingre épül. Az alapot egységesen egy MSI Eclipse SLI deszka jelenti, amihez háromcsatornás OCZ DDR3 PC3-17000 Blade Series CL9 Edition Low Voltage mermória kitet kapnak. A 3D-s tesztekhez egy MSI N260GTX Lightning Edition grafikus kártyát kell használni.

Egyelőre ennyi elég is lesz az MSI MOA-ról, jómagam igyekszem majd minden fontosabb dologról értesíteni titeket itt a Gamestar Online-on. Addig is szurkoljatok a magyar csapatnak, az első 5 ugyanis továbbjut a pekingi végső döntőbe!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)