Hirdetés

Minden eddiginél több kiadó és fejlesztő állt be a Summer Game Fest mögé, mindhárom konzolgyártó ott lesz

|

Geoff Keighley és partnerei mindent megtesznek, hogy elfeledtessék velünk az E3 egyre halványuló emlékét.

Hirdetés

Minden eddiginél látványosabb nyári show-ra készül a videójáték-ipar, és úgy tűnik, a 2025-ös Summer Game Fest most valóban méltó utódja lesz az E3-nak. Több mint hatvan résztvevő céggel, köztük a PlayStation, az Xbox és a két év szünet után visszatérő Nintendo jelenlétével már most garantált a felhajtás, és a Nintendo Switch 2 feltűnése csak tovább fűti az elvárásokat.

A hivatalos nyitóshow június 6-án 23 órakor indul magyar idő szerint a hollywoodi YouTube Theater színpadán, két órányi műsorba tömörített világpremierek, meglepetések és leleplezések tucatjaival. Ezt követi a Play Days nevű, csak meghívottaknak szóló hands-on esemény június 7-e és 9-e között, amit a megszokott módon az iam8bit szervez.

Hirdetés

A Nintendo részvétele különösen jelentős, hiszen 2023 és 2024 során következetesen kimaradt az SGF eseményeiből, kizárólag saját Direct adásaira támaszkodott. Most viszont az előtte való napon debütáló Switch 2 miatt úgy érezhették a japánok, hogy nekik is ott a helyük. És ne feledjük, hogy a Summer Game Fest a Geoff Keighley vezette előadáson túl még egy nagy durranást tartogat a videójátékok rajongóinak: június 8-án 19 órakor kezdődik az Xbox Games Showcase, amit rögvest utána egy, az Obsidian sci-fi szerepjátékára, a The Outer Worlds 2-re fókuszáló bemutató követ.

A Summer Game Fest 2025 eddig bejelentett résztvevői:

  • 1047 Games
  • 2K
  • 505 Games
  • Amazing Seasun Games
  • Amazon Games
  • Annapurna Interactive
  • Atari
  • Bandai Namco
  • Bellring Games
  • Blumhouse Games
  • CAPCOM
  • CD Poject RED
  • Coffee Stain
  • Days of the Devs
  • Devolver Digital
  • Digital Extremes
  • Dotemu
  • DreamHaven
  • Embark
  • Enhance
  • Epic Games
  • Focus Entertainment
  • Frontier
  • Funcom
  • iam8bit
  • IO Interactive
  • Mundfish
  • NACON
  • Nekki
  • Neowiz
  • Nexon
  • Niantic
  • Nintendo Switch 2
  • Nuverse
  • Pearl Abyss
  • PlaySide
  • PlayStack
  • PlayStation
  • PM Studios
  • RAW POWER Games
  • RAZER
  • SEGA
  • Soft Rains
  • Square Enix
  • Steam
  • Supermassive Games
  • Techland
  • Xsolla
  • Xbox
  • Yacht Club Games

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)