Az utóbbi időben a Sony valamilyen okból kifolyólag (melyet nem nehéz kitalálni) elkezdett nagymértékű érdeklődést mutatni a live service shooterek felé. Ezen próbálkozások viszont sorra estek arccal előre, elég csak a tiszavirág-életű Concord bukására gondolni. Egy, csak egy legény maradt talpon a vidéken a felhozatalból, a Helldivers 2, mely azóta is rendkívüli népszerűségnek örvend, az Xbox megjelenéssel legutóbb például még Halo skinek is érkeztek a játékba. Ezen a sikeren felbuzdulva a kék csapat továbbra sem engedi el ezt a mániát, pedig legújabb próbálkozásuk, a Midnight Murder Club is azt mutatja, hogy talán ideje volna belátni: ami nem megy, azt ne erőltessük.
Az MMC már egy ideje Early Access fázisban volt, így mi is kipróbálhattuk, az árulkodó jelek pedig már ott is megvoltak. Noha az alapkoncepció, mely szerint egy para villában a sötétben botorkálva, csak egy lámpával és egy pisztollyal felszerelkezve lövöldözhetünk egymásra, alapvetően még érdekes is lehetne, a kivitelezés viszont bőven hagyott kívánnivalót maga után. Azóta a játék full release-t kapott, az viszont eléggé sokatmondó, hogy amikor elindítottam, nem sok változást véltem felfedezni a korai hozzáférésű változathoz képest. Egy valami ugyanakkor nagyon is szembetűnő volt: a bújócska olyan jól sikerült, hogy még a játék se találja a playereket.
Többször is próbálkoztam meccset találni azokban a játékmódokban, melyeket már ismertem, hogy meglessem, miben változott esetlegesen a játékmenet, de egész egyszerűen nem lehet meccset találni. Kb. fél órányi reménytelen próbálkozás után beesett egy játékos, akivel egy nyeszlett kis deathmatchet sikerült letolni, de azért be kell látni, a játék mögött álló Velan stúdió nem ilyen játékélményt igyekezett kínálni.
Így hát az alapvető játékmódokról sok újat nem tudok mondani az előzeteshez képest, mert gyakorlatilag nem lehet játszani velük. Ugyanakkor bekerült két olyan mód, melyben ez nem okoz akadályt. A Wild Card már a korai hozzáférésű verzióban is elérhető volt, ám ott még tesztfázisban működött, mostanra lett belőle teljesértékű móka. A lényege annyi, hogy egy alap team deathmachet megbolondíthatunk egy kicsit: minden meccs elején minden játékos bedobhat egy módosítót, mely valamilyen formában átalakítja a játékszabályokat. Kezdetben csak limitált mennyiségű kártya áll rendelkezésünkre, viszont paklinkat minden egyes lejátszott meccs után bővíthetjük.
Ezek egészen mókás hatásokat képesek produkálni, valamelyik kártya például azt okozza, hogy minden egyes bekapott lövésnél összezsugorodnak a játékosok, de olyan is van, mely megduplázza mindenkinek a mozgási sebességét. Ez a mód a big deal, a Velan azt szeretné, ha ebben a módban játszanánk elsődlegesen a játékot, amit jól jelez az is, hogy míg a többi, egyszerűbb játéktípus egyetlen menübe van besűrítve, a Wild Card külön fület kapott, mely elsőként jön velünk szembe a főmenü után. Ezen felül ez az egyetlen olyan játékmód, mely botokkal is játszható, így legalább kipróbálható, még ha elég hamar unalmassá is válik úgy, hogy csak a gép ellen játszunk.
A másik új, teljes értékű játékmód szintén játszható más játékosok nélkül is, hiszen egy max két fős co-op "mókáról" van szó, már ha nevezhetjük annak. A történet szerint a villa átok alatt áll, ellepték a "démonok", nekünk pedig az a feladatunk, hogy megkeressünk bizonyos műtárgyakat, azokat pedig egy oltáron elhelyezve rituálét mutassunk be, ezzel feloldva az átkot. Mindezt kilencszer, igen, KILENCSZER kell megtennünk ahhoz, hogy győzzünk. Ez már önmagában sem túl szórakoztató, de ha mindez nem lenne elég, a minket üldöző "démonok" is valójában csak egyszerű játékosmodellek, akiket a gép irányít. Semmi parafaktor, semmi paranormális, semmi érdekes nem jelenik meg még csak vizuálisan sem.
Ez a jelenség nagyjából leírja az egész játékot. A legjobb szó talán az igénytelenség lenne rá. Értem, hogy a játék 90 százalékában szinte teljesen sötétben mászkálunk, de ez nem mentség a látványvilágra, mely gyakorlatilag egy felturbózott Hello Neighbor szintjét éri el. És ez nem csak a környezetre, hanem a játékosokra is ugyanígy igaz. Az animációk borzasztóan egyszerűek és darabosak. Annak idején még PS2-n az egyik kedvenc játékom volt a Thrillville: Off the Rails, mely egy vidámpark építős cím volt tele minijátékokkal. Ezek között szerepelt néhány FPS lövölde, amiben robotokra kellett lövöldözni. Körülbelül ott voltak ilyen szintű animációk, mint a Midnight Murder Clubban.
Így tehát a játékmódok unalmasak, ha egyáltalán tudunk velük játszani, a látvány pedig finoman szólva sem elfogadható 2025-ben. Mindemellett már csak a hab a tortán ez a borzalmasan giccses, szektás miliő, amitől az egyébként sem túl szép látványvilág egyenesen visszataszítóvá válik, bár ez valamelyest szubjektív.
A Midnight Murder Club egy ígéretesnek tűnő alapkoncepciót valósít meg a végletekig egyszerűsített, unalmas és igénytelen módon. Egy tucat lövöldözős játék, melyet csak a sötétben bujkálás emel ki valamelyest a teljes érdektelenség mocsarából, viszont a játékmódok sekélyessége miatt ez sem elég ahhoz, hogy hosszú távon lekösse az embert. Hosszú táv alatt pedig azt értem, hogy legalább egy óránál tovább. Nem csoda, hogy a játékosbázis már most gyakorlatilag a nulla felé konvergál, annak ellenére is, hogy a spancikat egy vendég verzió segítéségével ingyen is behívhatjuk a játékba. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan a szerverek leállításának híréről kellene beszámolnunk, mely ugyan nem töltene el minket örömmel, de ebben a formában be kell látni, hogy ha a valódi bújócska is ilyen lenne, a legtöbben inkább el sem bújnánk, hogy ne kelljen tovább játszani. Önismereti képzésnek viszont nem rossz, elvégre a klasszikus módokban maximum magunkat tudjuk megkeresni.
