Hirdetés

Microsoft HoloLens - az első verzió nem a játékosoknak készül

|

A Microsoft vezérigazgatója szerint a HoloLens-nek még kell egy kis idő ahhoz, hogy igazi gaming periféria válhasson belőle.

Hirdetés

A nagy virtuális valóság őrületből nyilvánvaló volt, hogy a Microsoft sem szeretne kimaradni, viszont ők egy kicsit szembeszállva a trendekkel inkább a kiterjesztett valóság mellett döntöttek, mikor megalkották a HoloLens-t. A legutóbbi E3 után joggal hihettük azt, hogy a cég játékokra tervezte ezt a szerkezetet, azonban Satya Nadella szerint nem egészen ez a terv.

Habár hosszútávon továbbra is fontos marad a gaming, a Microsoft vezérigazgatója szerint a szemüveg legelső verziója nem erre területre fogja helyezni a hangsúlyt: „Az első változat inkább a fejlesztésekről és a vállalati felhasználásokról fog majd szólni."

Nadella hozzátette, hogy nem véletlenül vásárolta meg a Microsoft a Minecraftot, elvégre már akkor is úgy gondolták, hogy a játék jó eséllyel lehetne a platform egyik legfontosabb alkalmazása: „Jelenleg a Minecraft a legnépszerűbb PC-s játék, illetve konzolokon és mobileszközökön is az első helyen áll a felhasználók körében. A játék, és úgy általában véve a szórakoztatóipar mindig fontos terület lesz, de az első változattal inkább a vállalatok igényeit tartjuk szem előtt."

Ti milyen játékokat játszanátok a HoloLensszel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)