Hirdetés

Megint csúszik az Alone in the Dark remake, most teljesen más okból, mint korábban

|

Meggondolta magát a THQ Nordic a túlélőhorror kiszemelt megjelenési dátumával kapcsolatban, és sikeresen rátolta egy másik játékra, ami történetesen a sajátja.

Hirdetés

Egyszerre tölt el bennünket lelkesedéssel és rettegéssel, amikor régóta alvó franchise-ok készülnek visszatérni. Mi van, ha borzalmas lesz a vége, és csalódnunk kell? - fogalmazódik meg bennünk önkéntelenül is a kérdés, hiszen nyilván az ellenkezőjét szeretnénk. Valami hasonlót érzünk az 1992-es Alone in the Dark újragondolása kapcsán is, amivel a THQ Nordic a Pieces Interactive csapatát, a Magicka 2 fejlesztőit bízta meg. A műfajváltás már önmagában elég komoly kihívás, amit még tetéz, hogy lényegesen nagyobb léptékű alkotásról van szó, tehát érthető, ha aggodalom ráncolja a rajongók homlokát.

És most bizonyára újabb barázdák jelennek meg, miután kiderült, hogy a kiadó újfent a halasztás mellett döntött (legutóbb el akarták kerülni az ütközést az Alan Wake 2-vel). A közleményben megfogalmazott indoklás szerint a január 16-ai dátumot csakis komoly hajtás és túlórázás árán tudták volna tartani, ám ők nem akarták ennek kitenni a játékon dolgozó fejlesztőket, ezért másik időpontot kerestek: 2024. március 20-át. Vagyis mindössze öt nappal lemaradva követi majd a THQ Nordic másik nagy tavaszi címét, az Outcast - A New Beginninget.

Hirdetés

Abban, hogy kétségeink és a csúszások dacára mégis alig várjuk, hogy felfedezzük a Derceto udvarházat Edward Carnby és Emily Hartwood bőrébe bújva, az őket alakító színészek, David Harbour és Jodie Comer mellett a projekt kulcsembereinek személye is fontos szerepet játszik. A sztorit Mikael Hedberg, a Soma és Amnesia: The Dark Descent írója jegyzi, és ő egyúttal a játék rendezője is, a művészi irányért pedig Guy Davis felel, aki Guillermo del Toro állandó tettestársaként lett ismert.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)