Hirdetés

Még Kojima szerint is szívás a munkakeresés

|

Az ipar talán legismertebb rendezője is addig járt meló után, amíg ki nem lyukadt a cipője.

Hirdetés

A munkakeresés poklát megjártuk mindannyian, és bár mostanság a horror sztorik egyre csak gyűlnek és gyűlnek, régen sem volt ez másképp. Az ipari veterán, Hideo Kojima is volt egyszer pályakezdő, és az Automaton által lefordított posztjában mélyen belement az akkori helyzetébe.

"A munkakeresős napjaim során úgy éreztem magam, mint egy Showa-kori nyomozó, aki egy gyilkossági ügyet próbál megoldani."

Kojima egyik cégtől a másikig ment, ahogy próbálta beajánlani magát mindenhová. Bármit is gondoltok a magyar munkaerő piacról, az még mindig vállalhatóbb, mint a japán, ahol emberek csak akkor mondanak fel, ha már a mentő viszi el őket.

Hirdetés

Idővel Kojima bekerült egy orvosi eszközöket gyártó cég HR osztályára, ahol az ottani vezető kifaggatta őt. A megtépázott álmodozó ott elmondta, hogy ő valójában kreatív szakmában akar dolgozni, mire egy megértő biccentést és rengeteg bátorítást kapott. Ennek hatására végül elkeveredett a Konamihoz, a többi pedig már történelem.

Egyik pillanatban még lyukasra járt cipővel kergette az állásokat, a másikban már ő ült az asztal túloldalán.

"Két évvel azután, hogy dolgozó felnőtt lettem, nekem kellett hallgatnom a tanulók hazugságait. Egyébként ne értsetek félre, az interjúztatók is hazudnak. Az ő feladatuk, hogy a céget képviseljék, ne magukat. Ennél az asztalnál a hazugságok találkoznak a hazugságokkal."

Kojimának állításait sokan szokták vitatni, de ebbe kevesen fognak belekötni.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)