Hirdetés

Meg kell dolgoznunk azért, hogy mecheket szerezzünk a Helldivers 2-ben

|

A Tien Kwan felszabadításával oldhatjuk fel a gépezeteket, és jobb, ha mihamarabb bevetésre indulunk.

Hirdetés

Már csak egy hét maradt arra, hogy a jelenleg elérhető prémium Warbond minden tartalmát feloldjuk, ugyanis március 14-én jön a Cutting Edge nevet viselő új battle pass, amely kísérleti páncélzatot, villámot szóró fegyvereket, bénító gránátot és egy pisztolyt is kínál majd a katonáknak, akik kemény munkával megszerzett medáljaikat erre költenék. 

Ennél izgalmasabb, hogy hamarosan érkeznek a mechek is, amiket viszont nem adnak oda csak úgy a fejlesztők: a ma közzétett felhívás szerint a Tien Kwanon található gyárakat kell felszabadítanunk, hogy a gyártás folytatódhasson, és mindenki biztonságot, valamint jelentős tűzerőt kínáló lépegetőkbe ülhessen.

Hirdetés

Persze emote-ok és egyéb apróságok is várhatók, de ezek nem annyira fontosak az alábbi videóban is megvillantott újdonságok mellett. Az ölelést amúgy sem cserélnénk másra.

A Helldivers 2 a Steam 10 legtöbbet játszott játékainak egyike, több mint 300 ezren pörgetik egyszerre, de a PS5-ös változata is népszerű. Most már a szerverek sem botladoznak, úgyhogy ha még nem próbáltátok, bátran!

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Helldivers 2
Fantasztikus kooperatív shooter lett a Helldivers 2, ami, ha folyamatosan frissítgetik, még sokáig szórakoztató maradhat.
Ami tetszett
  • szórakoztató, izgalmas küldetések
  • mókás körítés
  • a friendly fire miatti vicces bénázások
  • korrekt mikrotranzakciós rendszer
Ami nem tetszett
  • a küldetések változatossága még lehetne nagyobb
  • néhány kisebb probléma, amikből már a megjelenés óta is sokat javítottak
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)