A GTA 6 világát egészen elképesztő részletességgel építi fel a Rockstar, de úgy tűnik, még a fejlesztők szerint is van egy pont, ahol a realizmus már inkább nyűg, mint szórakozás. Rob Nelson, a Rockstar North társ-stúdióvezetője és fejlesztési vezetője elárulta, hogy a fejlesztés egy pontján még egy komplett bevásárlási rendszert is teszteltek, amelyben Jason és Lucia hűtőjének tartalmáról is nekünk kellett volna gondoskodnunk. A Famitsu interjújában Nelson arról beszélt, hogy eredetileg az üzletekben különféle élelmiszereket lehetett volna vásárolni, ezeket hazavinni, majd így feltölteni a főhősök hűtőjét. A rendszer azonban túlzottan komplikálttá tette a játékot, ezért végül egyszerűsítették, a konkrét bevásárlós mechanika pedig kikerült.
Ez nem jelenti azt, hogy az evésnek ne lenne szerepe a GTA 6-ban. Az Extended Lookban már láthattuk, hogy Jason a hűtőből választhat magának ételt vagy italt, a nassolás pedig a karakter állapotára is hatással van. A Rockstar azt is megerősítette, hogy az étkezés és az edzés Jason és Lucia testalkatát, egészségét és állóképességét is befolyásolhatja.
Nelson szerint a fejlesztés során folyamatosan azt keresik, hol van az egyensúly a realizmus és a játszhatóság között, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban a Red Dead Redemption 2 esetében is tették. A cél nem egyszerűen az, hogy azért nyissuk ki a hűtőt vagy üljünk be egy étterembe, mert megtehetjük, hanem hogy ezeknek a tevékenységeknek legyen tényleges játékmeneti jelentőségük.
Mindez jól mutatja, milyen messzre ment el a Rockstar a GTA 6 hétköznapi életének kidolgozásában. A fejlesztők végül azonban úgy döntöttek, hogy még egy ennyire részletes világban sem feltétlenül tesz jót a játéknak, ha a bankrablások és autólopások között azon kell aggódnunk, elfogyott-e otthon a tej.
A Grand Theft Auto VI november 19-én jelenik meg PlayStation 5-re és Xbox Series X-re.