Alig jelent meg a Pragmata, a modkészítők máris ráfordultak. Capcom új sci-fi akciójátéka április közepén debütált, és a kiadó szerint két nap alatt átlépte az egymilliós eladást, így nem meglepő, hogy a PC-s közösség is gyorsan munkához látott. A Nexus Modson már külön Pragmata-szekció fut, ahol rövid idő alatt tucatnyi karaktercsere és kisebb technikai módosítás jelent meg.
A legfeltűnőbb, hogy az első hullám nem Diana köré épült, hanem Hugh köré. A frissebb modok között ott van az Isaac Clarke-csere, a Doomguy-féle páncél, a Master Chief-változat, de a listán felbukkan Optimus Prime, Mega Man és még a Minecraftból ismert Steve is. A Nexus friss aktivitási oldala alapján ezek a Hugh-t lecserélő modok április 23. és 26. között egymás után érkeztek meg.
Ez részben azért működik ennyire kézenfekvően, mert Hugh alapból egy nagy, zárt sci-fi páncélban mozog, így a modkészítők viszonylag könnyen tudják más ismert játékfigurák ruházatát és sziluettjét ráhúzni. Az eddigi kínálat alapján a közösség most inkább a teljes karaktercserékkel szórakozik, nem azzal, hogy teljesen szétfeszítse a játék vizuális világát. A pragmatás modok között persze már most is vannak Diana-központú átalakítások, de a korai figyelmet egyértelműen Hugh kapta.
A mostani hullám egyelőre még inkább gyors reakciónak tűnik, mint valódi nagy modszcénának, de jól mutatja, hogy a Pragmata PC-n is gyorsan megtalálta a saját közönségét. Ha ilyen tempóban nő tovább a kínálat, akkor Hugh hamarosan nemcsak a Holdon harcolhat majd, hanem fél videójáték-történelmet is magára ölthet.