Alig telt el egy hónap az FBC: Firebreak megjelenése óta, de a Remedy Entertainment első multiplayer lövöldéje máris komoly problémákkal küzd, legalábbis Steamen. A Control univerzumában játszódó, háromfős kooperatív FPS indulása ígéretes volt: június 17-i megjelenése után egy héttel már egymillió játékost ünnepelhetett, köszönhetően többek között annak, hogy első naptól elérhető volt Xbox Game Passban, ráadásul 40 dolláros árával jóval barátságosabb volt, mint a legtöbb konkurens. Azonban a SteamDB adatai szerint az azóta eltelt időben drámaian megcsappant az érdeklődés: a játék 24 órás csúcsa nemrég mindössze 85 fő volt, szemben az induláskori 2000-es tetőponttal.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a játék értékelései is csak "vegyesek" a platformon. A leggyakoribb panaszok között szerepel a hiányzó kommunikációs funkciók sora (sem voice, sem chat nincs), a gyakori kapcsolatproblémák, valamint az, hogy a játék gyakorlatilag semmilyen oktatórendszert nem kínál, így sok játékos egyszerűen nem tud rájönni, mit is kellene csinálni. Bár a Firebreak egy egyedi háttérre épít (a Control misztikus Oldest House-ában zajlanak a küldetések a Hiss nevű idegen erő ellen), a kivitelezés hiányosságai miatt egyelőre nem tudta megtartani a közönséget.
Sokan a 2024-es Concord bukásához hasonlítják a helyzetet, és azt kérdezik, képes lehet-e egyáltalán a Firebreak talpra állni a jelenlegi FPS-mezőnyben, ahol az újoncok pillanatok alatt elvérezhetnek. A fejlesztők nem adják fel: elismerték, hogy "még rengeteg munka van hátra", és azt ígérik, hogy figyelmesen követik a játékosok visszajelzéseit.
A jövőre nézve két nagy frissítést is bejelentettek: ősszel érkezik az Outbreak nevű új feladat, új játékrendszerekkel, ellenfelekkel és jutalmakkal, míg télen a Blackout hoz majd további bővítéseket. Ezek azonban valószínűleg csak akkor tudják visszahozni a játékosokat, ha addig a jelenlegi alapvető problémákat is sikerül rendbe tenni.
A rajongók egy része továbbra is reménykedik: ha a Firebreak nem is váltja meg a világot, a Control-univerzum életben tartása akár a várva várt Control 2-höz is elvezethet. Ehhez viszont előbb a jelenlegi káoszt kell túlélni, és ehhez nem biztos, hogy elég lesz két új küldetés meg néhány bugfix.