Hirdetés

Komoly probléma merült fel a Dune: Awakening bétája kapcsán, a Funcom gyorsan reagált

|

Az ember azt gondolná, ha már előrendel valamit, legalább a tesztelésben nem kell sorsolásra hagyatkoznia.

Hirdetés

Jó hír a homok, a fűszer és az óriásférgek rajongóinak: május 9-én elindult a Dune: Awakening túlélő MMO bétahétvégéje, amely május 12-ig tart, és mostantól minden előrendelő számára elérhető. A Funcom hivatalosan is megerősítette, hogy azok is csatlakozhatnak, akik bármelyik kiadást előrendelték a Steamen vagy más platformokon.

A bejelentést kisebb zavar előzte meg, ugyanis sok játékos meglepve tapasztalta, hogy a 50 dolláros játék előrendelése önmagában nem biztosított automatikus hozzáférést a bétához. A Funcom közösségi médián keresztül reagált a panaszokra:

"Hallottuk a visszajelzéseiteket. Mostantól, ha már rendelkezel valamelyik előrendelt verzióval, vagy most rendelsz elő, a Steam könyvtáradban meg kell jelennie a Beta Weekend hozzáférésnek is."

Hirdetés

Bár többféle módon lehetett megszerezni a hétvégi béta egyik kulcsát - a fejlesztő elmondása szerint több tízezer példányt osztottak szét -, furcsa volt, hogy az előrendelőknek is sorsolásokra kellett hagyatkozniuk. Az utólagos korrekció ugyan helyreállította a rajongók bizalmát, de új kérdéseket vetett fel: sok előrendelő már korábban megszerezte a kulcsot egy nyereményjátékon keresztül, így az ő példányuk olyan játékosoktól vett el esélyt, akik még nem vásárolták meg a játékot.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)