Hirdetés

Kojima is ott lesz jövő héten a Summer Game Festen, amit élőben követhettek majd a GS-en

|

Hivatalosan is megerősítették, hogy a jövőheti show színpadán Hideo Kojimát is láthatjuk majd.

Hirdetés

A Summer Game Fest 2025 már itt liheg a nyakunkban, és a szervezők most bejelentették, hogy maga Hideo Kojima élőben jelenik meg a június 6-i műsorban.

A mester nem bír sokáig kimaradni a reflektorfényből, az utóbbi időben elég beszédes volt a többi párhuzamosan futó projektjével kapcsolatban, köztük a misztikus Physint kapcsán is, de az is kiderült, hogy esetleges halála után sem maradunk majd Kojima-játékok nélkül.

Hirdetés

A Summer Game Fest X-fiókja jelentette be, hogy számíthatunk egy kis Kojimára is a műsor alatt, azt viszont taktikai okokból nem árulták el, pontosan mikor kerül rá sor. Nyilván nem hülyék, végignézetik velünk az egészet.

Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mivel készül majd Kojima, de a józan ész azt diktálja, hogy a Death Stranding 2 miatt lép színpadra, ami amúgy pont három héttel később, június 26-án érkezik. Csodálkoznánk, ha hagynák bármi másról beszélni, de azon is csodálkoznánk, ha valaki megmondhatná neki, hogy miről beszéljen. Ő az egyik utolsó wildcard a játékpiacon, becsüljük meg.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)