Hirdetés

Két hét alatt túlteljesítette egész éves tervét a Black Flag remake-je

|

A játék 3,5 millió példánynál jár, PC-n pedig rekordot döntött.

Hirdetés

Minden várakozást felülmúlóan rajtolt az Assassin's Creed Black Flag Resynced. A Ubisoft legfrissebb pénzügyi jelentése szerint a július 9-én megjelent remake mindössze 14 nap alatt elérte a 3,5 milliós példányszámot, ezzel pedig máris túlteljesítette a kiadó egész évre vonatkozó várakozásait. A felújított kalózkaland korábban is gyors ütemben gyűjtötte a vásárlókat. Az első napon kétmillió, egy héten belül pedig már több mint hárommillió példány fogyott belőle. A lendület a következő héten sem tört meg, így Edward Kenway visszatérése rövid idő alatt az Ubisoft elmúlt éveinek egyik legsikeresebb rajtjává vált.

A játék PC-n különösen jól teljesít. A Black Flag Resynced egyszerre körülbelül 105 ezer játékost vonzott a Steamen, amivel új rekordot állított fel az Assassin's Creed-sorozaton belül. A Ubisoft szerint a PC-s eladások aránya is történelmi magasságba emelkedett a franchise életében, elsősorban az amerikai és a kínai piacnak köszönhetően. A kritikai fogadtatás szintén kedvezően alakult. A remake 84 pontos átlagot ért el az OpenCriticen és a Metacriticen, így a Ubisoft állítása szerint ez lett a legjobb értékeléseket kapott Assassin's Creed a 2013-as eredeti Black Flag óta. Yves Guillemot, a vállalat vezérigazgatója szerint az eredmény egyszerre bizonyítja a sorozat tartós népszerűségét és azt, hogy a régebbi játékok alaposan átdolgozott változatai új közönséget is megszólíthatnak.

Hirdetés

A Black Flag Resynced sikere különösen fontos a komoly pénzügyi gondokkal és átszervezésekkel küzdő Ubisoft számára. A kiadó első negyedéves nettó bevétele 256 millió euró volt, ami kilencszázalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest, bár valamivel így is meghaladta a vállalat saját előrejelzését. A vártnál jobb eredményhez elsősorban az Invincible: Guarding the Globe mobiljáték rekordteljesítménye járult hozzá, mivel a Black Flag Resynced csak a következő pénzügyi negyedévben jelent meg.

A vállalat közben folytatja költségcsökkentési programját. Bezárta winnipegi és belgrádi stúdióját, átalakította globális kiadói szervezetét, valamint átszervezést hajtott végre az Ubisoft Barcelonánál. Guillemot ezeket a lépéseket a legnagyobb lehetőségekre fordított erőforrások növelésével indokolta.

Az Assassin's Creed Black Flag Resynced PlayStation 5-re, Xbox Series X és S konzolokra, valamint PC-re jelent meg. A teljesen átdolgozott remake korszerű látványvilággal, megújult harc- és lopakodási rendszerrel, kibővített történettel, valamint jelentősen fejlesztett tengeri összecsapásokkal idézi fel Edward Kenway karibi kalandját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)