Hirdetés

Kalózkodásra buzdítanak a Loop Hero orosz fejlesztői

|

Az Oroszországot sújtó pénzügyi szankciók miatt nem maradt már mód a Loop Hero letöltésére.

Hirdetés

A több mint egy hónapja tartó ukrajnai háború az orosz játékosokat is mélyen érinti, mivel egy sor nagy kiadó leállította a játékai oroszországi forgalmazását, a pénzügyi szankciók miatt pedig általában véve is ellehetetlenült a digitális vásárlás.

A Steamen és más áruházakban leadott rendelések ugyanis nemzetközi tranzakciónak minősülnek, ezeket pedig az orosz ügyfelek számára már nem támogatja sem a Visa, sem a Mastercard.  De a másik oldalról is gondok vannak, mert azok a fejlesztők sem kapják meg a bevételeiket, akik állami tulajdonú bankoknál vezetik a számlájukat.

Hirdetés

A harapófogó-szerű helyzetben pedig nem marad más, mint teljesen feladni a játékok beszerzését, vagy kerülőutak után nézni. Az orosz Four Quarters fejlesztőcsapat most az utóbbit javasolja a tavaly megjelent pixel art RPG-je, a Loop Hero PC-s letöltéséhez. A stúdió a Vkontaktén posztolt egy linket a legnépszerűbb orosz torrentoldalra, a RuTrackerre, és mindenkit arra bátorít, hogy vonja fel a kalózzászlót.

Forrás: TorrentFreak

Habár korábban maga az orosz állam is bedobta a kalózkodás részleges engedélyezésének ötletét, fontos megjegyezni, hogy a Four Quarters nem a támogatását fejezi ki a húzással, a csapat ugyanis korábban többször is elmondta, hogy elítéli a háborút. Ami azt illeti, a négyfős stúdió egyik tagja el is menekült az országból, s a linkelt torrent alatti kommentekben most többen is árulással vádolják a véleménye miatt.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A Devolver Digital kiadásában megjelent Loop Hero egyébként határozottan pozitív kritikai fogadtatásban részesült, jelenleg 90% feletti értékeléssel bír a Steamen, a tavalyi The Game Awardson pedig még az év legjobb független játékának címére is jelölték.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)