Hirdetés

Ismét csúszik a Skull & Bones megjelenése, mert a Ubisoft nem elégedett a játékkal

|

A kiadó is kénytelen volt belátni, hogy kevés lesz, amit a Skull & Bones jelenlegi formájában nyújtani tud.

Hirdetés

Nagyon régóta készül már a Ubisoft kalózos multis játéka, a Skull & Bones, de valahogy nem akar összeállni. Idén nagy lendülettel leplezték le, milyennek álmodta meg (sokadik próbálkozásra) a Ubisoft Singapore, de a közösség nem volt elragadtatva a látottaktól.

Az egy dolog, hogy izgalmas tengeri csatákat vívhatunk és testreszabhatjuk a hajónkat, de amikor partra szállunk, még csak harcba sem keveredhetünk, pusztán a bóklászás marad - és talán a kiadó is érezte, hogy ez nem lesz elegendő.

Hirdetés

A Skull & Bones nem november 8-án, hanem 2023. március 9-én fog megjelenni. Ennek oka a hivatalos közlemény szerint az, hogy bár a játék fejlesztésével végeztek, a technikai tesztek és az Insider Program résztvevőinek visszajelzései alapján polírozzák és balanszolják még, mert úgy érzik, ez fontos a hosszútávú siker érdekében. 

Kotaku megkérdezett valakit, aki részt vett a szeptember 19-én véget ért technikai tesztben. A névtelenül nyilatkozó illető elmondta, hogy bár a játékmenet csiszoltabb volt, mint a korábbi tesztekben, az élményt magát eléggé szegényesnek találta.

Ez alapján tehát nem úgy hangzik, hogy az élményt átformáló új funkciók fognak bekerülni, de azért reménykedünk és szurkolunk. A Ubisoft nyílt bétát is ígért, aminek keretében bárki kihajózhat majd.

Legalább a God of War: Ragnarökkel nem kell megvívnia a játékosok félretett pénzéért, az változatlanul november 9-én fog megjelenni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)