Hirdetés

Immár hivatalos, készül a Just Cause 5

|

A Square Enix már a Summer Game Fest előtt megerősítette, hogy tényleg készül az új Just Cause játék.

Hirdetés

Május elején derült ki, hogy eladja nyugati játékfejlesztő stúdióit a Square Enix, új tulajdonoshoz kerül a Tomb Raider és a Deus Ex széria. Voltak azonban csapatok, akiktől nem váltak meg még így sem a japánok, és továbbra is náluk maradtak a Just Cause, az Outriders és a Life is Strange franchise-ok.

Ezek közül számunkra most a Just Cause sorozat lesz érdekes, ugyanis kiderült, már dolgoznak a folytatáson.

Hirdetés

Nem várták meg a Square Enix döntéshozói a csütörtöki Summer Game Fest élő adását, vagy a "nem E3" többi előadását, inkább most gyorsan bedobták a hivatalos bejelentést, miszerint készül a Just Cause 5. Minderre a befektetőknek szánt pénzügyi jelentésben bukkantak rá a ResetEra fórumozói. 

Bár a jelentésben ez nincs konkretizálva, teljesen biztos, hogy az Avalanche Studios készíti az új Just Cause-t is, hiszen ők feleltek az összes korábbi részért is. Valószínűleg a Summer Game Festen fogunk majd többet is megtudni a projektről. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)