Hirdetés

Hivatalos: PlayStation 5-re is megjelenik a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl

|

Még ebben az évben megnyílik a Zóna a Sony kilencedik generációs konzolját favorizáló játékosok előtt.

Hirdetés

PC-n és Xbox Series konzolokon 2024 novemberében debütált a GSC Game World posztapokaliptikus hangulatú, FPS-be oltott túlélőhorrorja, amelyben szerepjátékokból és immersive simekből ismerős megoldásokat is szép számmal találni. A megjelenéskori verzióban a klasszikus S.T.A.K.E.R.-atmoszféra hibátlan volt, de a játékmenetbe belerondított számtalan bug és nem kevés technikai probléma. Mostanra ezek jelentős részét kijavította a csapat, így egy csiszoltabb, kiforrottabb verzió érkezik majd PlayStation 5-re.

Igen, jól olvasod, az ukrán stúdió végre bejelentette a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl PlayStation 5-ös verzióját, ami azt jelenti, hogy rövidesen a Sony hívei is bebocsátást nyernek a Zónába, ahol aztán számtalan kihívás vár rájuk: vérszomjas mutánsok, életveszélyes anomáliák és a kezdeti szakaszban az övékénél sokkal jobb felszereléssel bíró ellenséges katonák, zsoldosok és szerencsevadászok.

Hirdetés

A GSC Game World ígérete szerint a PS5-ös verzió kihasználja a DualSense kontroller haptikus visszajelzését és adaptív ravaszait, a PS5 Pro esetében pedig technikai fejlesztésekre számíthatunk, bár azt még nem árulták el, sejthető, hogy ezek gyorsabb és stabilabb képfrissítést, nagyobb felbontást vagy épp fejlettebb ray tracinget jelentenek.

Konkrét dátum még nincs, az érkezést 2025 utolsó naptári negyedévére (október-december) ütemezte be a stúdió.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)