Hirdetés

Hivatalos: PC-re jön a Ratchet & Clank: Rift Apart, megvan a megjelenési dátum

|

Trailer mutatja meg, hogy miben nyújt többet a PS5-ös kiadásnál a PC-s változat.

Hirdetés

Jim Ryan a minap kertelés nélkül közölte, hogy a Sony nem kívánja követni a Microsoft azon stratégiáját, mely alapján a redmondiak saját fejlesztésű címeiket, valamint külsős csapatok általuk kiadott játékait a konzolos verzióval egy időben teszik elérhetővé PC-n is. Aki tehát arra alkalmas asztali számítógépén, esetleg gamerlaptopján nyúzná a PlayStation Studios alkotásait, kénytelen lesz várni, akár két-három évet is.

Az imént vázolt séma rögvest rá is húzható a PlayStation 5-ön 2021-ben debütált Ratchet & Clank: Rift Apartra, mert mint kiderült, 25 hónappal a konzolos premiert követően PC-re is megérkezik az akció-kaland, amelyben mindenki megtalálja majd a sok mai játékból hiányolt next-gen érzést.

Hirdetés

A július 26-án megjelenő PC-s változat állítható minőségi szintű ray-tracing trükröződéseket, valamint újdonságként szintén sugárkövetéssel megvalósított árnyékokat is kínál. Támogatja az ultraszéles monitorokat, a 21:9, 32:9 és 48:9 arányú felbontásokat is, ami azt jelenti, hogy akár három egymás mellé tolt monitorból álló setupon is játszhatunk.

A Steamen és az Epic Games Store-ban is elérhető lesz, az előrendelők bizalmát azzal hálálja meg a Sony és az Insomniac Games, hogy hamarabb férnek hozzá a játékban a Pixelizer fegyverhez, illetve a Carbonox páncélszetthez.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)