Hirdetés

Hitman Absolution részletek

|

A tegnapi bejelentés után néhány információt is megosztottak velünk.

Hirdetés

Hosszas találgatások és pletykák után tegnaptól végre hivatalos a Hitman 5. része, a Hitman Absolution.

A játékot továbbra is az IO Interactive fejleszti, akiknek az előző részeket, illetve a Kane and Lynch játékokat is köszönhetjük.

Csillogó fejű nyaktetkós barátunknak ezúttal "a legveszélyesebb ügyfelével kell randevúznia."

A grafikáért a Glacier 2 nevezetű motor lesz a felelős, amit az IO fejleszt, és 2012-ben lesz kész, tehát a játék is jövőre érkezik.

A 47-es ügynököt azok árulták el, akikben a legjobban megbízott, valamint a rendőrség is üldözi. Hősünk egy sötét összeesküvés kellős közepén találja magát, és muszáj egy korrupt és kicsavart világon átverekednie magát, hogy megtalálja igazságát.

Tore Blystad, az IO igazgatója elmondta: "Először vetjük személyes kalandokba a 47-es ügynököt, így további részeit fedezhetjük fel a Hitman fantáziának."

Az ígéretek szerint olyanok is bátran játszhatnak majd, akik az eddigi részekkel nem nagyon tették ezt meg. Ismétlésképp a tegnapi rövidke előzetes:

A Hitman Absolution tehát 2012-ben érkezik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)