Hirdetés

Halo Infinite - hivatalossá vált, hogy a Halo 5 folytatása lesz

|

A gyakorlatban tehát Halo 6 is lehetne a címe, de azért mégsem hívhatjuk így.

Hirdetés

A Microsoft már egy ideje emlegeti, hogy szeretne elszakadni a Halo széria számozott címeitől, de a rajongók mégis vakargatták a fejüket a Halo Infinite hallatán. 

Hirdetés

Jeff Easterling, a 343 Industries képviselője egy Mixer adásban beszélt nemrég a játékról, és itt természetesen előkerült a címadás témája is.

"Ez a Halo 6. Tekintsünk rá Halo 6-ként, ne pedig valami furcsa előzménytörténetként. Ez a következő sztori, a történet új fejezete."

- mondta Easterling. Korábban már a stúdió vezetője, Chris Lee is említette, hogy az Infinite a 2015-ben megjelent Halo 5: Guardians folytatása lesz, amelyben még inkább Master Chief kerül a történet előterébe. 

A megjelenés pontos dátumáról egyelőre a fejélesztőcsapat nem beszélt, jelenleg a single player 2019-es, és a multiplayer 2020-as debütálásra számíthatunk. Azt viszont a fejlesztők többször is hangoztatták, hogy új, izgalmas irányba indulnak el a sorozattal, így remélhetőleg most tényleg kihozzák a maximumot az ötleteikből.

Ti mit vártok a Halo Infinite-től?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)