A pletykák szerint a Grand Theft Auto VI PC-s verziójára nem kell majd éveket várni, mint ahogy tettük az 5 esetében. A játék konzolokra 2026. november 19-én érkezik, míg a PC-s verzió állítólag már 2027 februárjában megjelenhet.
Ez jelentős különbség lenne a Rockstar korábbi gyakorlataihoz képest. A GTA V például 2013 szeptemberében jelent meg Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, a PC-s változat pedig csak 2015 áprilisában érkezett meg, vagyis több mint másfél évvel később.
A mostani információ egy DetectiveSeeds nevű felhasználótól jött, aki állítása szerint 90 volt Rockstar-alkalmazottat keresett meg LinkedInen és közülük hárman válaszoltak is, és azt mondták, hogy a GTA VI PC-s verzióját jelenleg 2027 februárjára tervezik.
A beszámoló szerint a Rockstar és a Take-Two szeretné még a pénzügyi év vége előtt kiadni a játékot PC-re is.
Persze ezt egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni, mert sem a Rockstar, sem a Take-Two nem erősítette ezt meg hivatalosan és nem tudjuk, hogy kik ezek a fejlesztők, akiket sikerült elérnie a srácnak. Ugyanakkor a februári dátum logikusnak tűnhet, a Rockstarnak így lenne néhány hónapja arra, hogy a konzolos rajt után a PC-s verzió optimalizálásán dolgozzon, de közben nem húznák el túl sokáig a megjelenést.
A PC-s piac egyre nagyobb és ezzel együtt egyre fontosabb is lett az elmúlt években, ráadásul a GTA VI esetében rengeteg játékos valószínűleg eleve PC-n akar majd játszani, elsősorban a modok miatt. A GTA 5 esetében a játék két konzolgeneráció eladásait pumpálta meg mielőtt megjelent volna PC-re, most viszont az új generációval kapcsolatos bizonytalanság miatt erről egyelőre nem fognak tudni annyi bőrt lehúzni.
Ugyanakkor a Rockstarnak ezzel óvatosan kell majd bánnia, mert ha túl korán jelentik be a PC-s dátumot, az visszafoghatja a konzolos eladásokat és a GTA VI első hónapjának várható rekordbevételét.