Hirdetés

A Ghost of Yotei tükrében a fejlesztők szerint szinte senki sem lenne kíváncsi egy régi játékuk folytatására

|

Nate Fox szerint a stúdió már régen túllépett a klasszikus széria világán.

Hirdetés

Hiába várják sokan, hogy a Sly Cooper sorozat visszatérjen, a Sucker Punch vezetője lehűtötte a rajongói kedélyeket. Nate Fox, a Ghost of Yotei társrendezője egy friss interjúban elárulta, hogy a stúdió munkatársainak mindössze nagyjából 10%-a lenne igazán lelkes egy új Sly-játék fejlesztéséért. Mint mondta, túl sok idő telt el azóta, hogy a sorozat legutóbb hallatott magáról, és a csapat fókusza mára teljesen más irányba tolódott.

A legutóbbi Sly Cooper-játék, a Thieves in Time 2013-ban jelent meg, de azt sem a Sucker Punch készítette, hanem a Sanzaru Games. A stúdió utolsó saját része a 2005-ös Sly 3: Honor Among Thieves volt, vagyis közel húsz éve nem foglalkoztak aktívan a szériával. Fox szavai így inkább megerősítették azt, amit a számok is mutatnak: a Sucker Punch már régen maga mögött hagyta a tolvaj mosómedve történetét.

Hirdetés

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Sly Cooper végleg eltűnt a süllyesztőben. A jogok továbbra is a Sony kezében vannak, amely a múltban már engedte más stúdióknak, hogy folytassák a sorozatot. Így bár kicsi az esély arra, hogy a Sucker Punchtól érkezzen egy új epizód, a jövőben bármikor felbukkanhat egy újabb fejlesztő, aki életet lehel a szériába.

Addig is a csapat teljes erőbedobással a Ghost of Yotei megjelenésére készül, amely október 2-án érkezik, és a stúdió azóta is ünnepli, hogy a Grand Theft Auto VI elhalasztásával most igazán kedvező rajtot kaphat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)