Hirdetés

Fontos mérföldkőhöz ért a The Witcher 4 fejlesztése

|

A CD Projekt Red gőzerővel dolgozik az Unreal Engine 5-ös Witcheren.

Hirdetés

Sokáig élvezhette a CD Projekt Red a játékosok megbecsülését, miután a The Witcher széria, pláne a harmadik epizód, hatalmas sikert aratott. Ebből a rajongásból mostanra már érezhetően kevesen maradt, miután a Cyberpunk 2077 indulása finoman szólva sem volt zökkenőmentes. Igaz, mostanra ezt is szépen kipofozták, készülnek a plusztartalmak,  sőt már javában formálódik a következő játék is.

A stúdió márciusban bejelentette, hogy elkezdődtek a The Witcher 4 munkálatai, az örömhírhez pedig egy másik is társult, mivel a korábbi játékaival szemben ez az Epic Games által fejlesztett Unreal Engine 5-öt használja majd.

Hirdetés

Noha még még korai stádiumában van az új vajákkaland, a jelek szerint minden megfelelően halad. Piotr Nielubowicz, a CD Projekt Red pénzügyi vezetője egy nemrég közzétett videóban elmondta, a The Witcher 4 fejlesztése rendben zajlik, a játék pedig belépett a pre-production fázisba.

Először talán furcsán hangozhat, hogy külön bejelentik, hogy a kutatás véget ért és most jön a következő fázis, ám ha számításba vesszük, hogy a The Witcher 4 már nem Geralt történetét meséli tovább, hanem egy teljesen új kaland lesz, máris érthet érthető, hogy miért van szükség ilyen óvatos és megfontolt előrehaladásra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A munkálatok azonban, ahogyan azt fentebb is írtuk, még nagyon korai szakaszban vannak, jelenleg a stúdió legtöbb alkalmazottja egyébként is még a Cyberpunk 2077 frissítésein dolgozik, és csak lassan szivárognak át az erőforrások a The Witcher 4-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)