Hirdetés

Far Cry 2 - Megérkezett az első tapasz

|

Megszokhattuk már, hogy a legtöbb PC játék kis hibákkal érkezik. Jobb esetben a fejlesztők legalább kijavítják a hibákat.

Hirdetés

Nos, az Ubisoft szerencsére a jobb eset kategóriába tartozik. Megérkezett ugyanis az első hivatalos javítás a Far Cry második részéhez.A változtatások nagy része a többszereplős játékmódot érinti, de azért akad egy-két apróság amit a single részben is javítottak, sőt a pályaszerkesztőt is stabilizálták kicsinyt. Dicséretesnek lenne mondható az igyekezet, amivel jobbá kívánják tenni a játékélményt, ám az örömbe egy kis üröm is vegyül sajnos. Mint arról már beszámoltunk jól, a Far Cry 2 widescreen támogatása csak félig-meddig frankó, ám úgy tűnik az Ubisoft szerint ez nem akkora probléma. Na mindegy, talán majd a következő patch orvosolja ezt is, addig marad a házilag barkácsolt FOV hack, aminek egyetlen baja, hogy aki használja, az sajnos nem tud a hivatalos szervereken multizni.Ne legyünk telhetetlenek, és örüljünk, hogy eztán legalább az aknavető használata nem okoz falon át való esést(szépen magyarul). Letöltés például INNEN.

farcry.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)