Hirdetés

Ezért érdemes túszt ejteni a The Last of Us Part II-ban

|

Egy másik túlélő feláldozásával pofonegyszerűen kiiktathatjuk a komoly veszélyt jelentő fertőzötteket.

Hirdetés

Ahogy az első részben, úgy a The Last of Us Part II-ban is jelen vannak a különböző fertőzött ellenfelek, melyek között természetesen megtalálhatóak a már-már ikonikussá vált clickerek is. Viszont nagyon nem tanácsos csak úgy rárontani ezekre a csúfságokra, ezért az ártalmatlanításukhoz picit taktikáznia kell a játékosoknak.

Hirdetés

A játékbeli lopakodás mestere, StealthGamerBR talált is egy egészen hatékony megoldást a probléma kezelésére. Ahogy az alább látható, a videós először egy üveg elhajításával felkeltette több ellenfél figyelmét is, akik elindultak a hang irányába. Köztük volt egy másik túlélő is, akit StealthGamerBR gyorsan elkapott, majd miután végzett két kevésbé veszélyes fertőzöttel, szimplán a feléje rohanó Clicker elé tartotta áldozatát.

Így amíg a Clicker a túlélő befalásával foglalatoskodott, hősünk egy jól irányzott ütéssel végzett a szörnyeteggel, és közben még másik ellenfele is elhullott. Kifejezetten jól átgondolt taktika volt ez, amit az alábbi videóban ti is megleshettek. Ha csak ez a bizonyos rész érdekel, akkor tekerjetek 2 perc 46 másodperchez.

Ti mennyire tudtok ügyesen lopakodni a játékokban?

The Last of Us Part II
Nem nagyon lesz hasonló egyhamar. Az aktuális konzolgeneráció (talán) legnagyszerűbb játéka.
Ami tetszett
  • gyönyörű grafika
  • életszerű, organikusan felépített pályák
  • elképesztő részletgazdagság
  • zene, anyám, a ZENE
  • első osztályú színészi alakítások
  • gyönyörűen felépített történet
Ami nem tetszett
  • "miért törik el a tűzoltófejsze, mikor a zombi teste az pépes?"
  • "szerintem kétszer is láttam ugyanazt a bajuszos katonát"
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)