Hirdetés

Ezekkel nyomtuk 21 éve - 1990

|

Elérkeztünk mai befejező dátumunkhoz, mely ráadásul szép kerek szám is, főleg az utolsó számjegye.

Hirdetés

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, köszönöm mindenkinek, aki a mai visszatekintést végignyomta velünk, remélem sikerült néhány kellemes emléket felidézni bennetek. Aki pedig nem ismerte ezeket a játékokat, vagy ezt a korszakot, az próbálja meg elképzelni, hogy milyen lehetett, amikor a fullos grafika helyett a fantázia is emelte a játékélményt. A PC-k lassan kiszorították a C64-eket, Amigákat, és kezdetét vette az azóta is tartó folyamat, mely időről időre megköveteli a hardverelemek cseréjét. Sőt, mindennek tetejébe megjelentek a konzolok is, megteremtve a pc vs konzol parttalan vitáját, melyben szerencsére sokkal több az egymás gépét elismerő játékos, mint a szemellenzővel fröcskölődő. De ettől 1990-ben még messze voltunk, ne is szaladjunk hát ennyire előre.

Ebben az évben, 27 évi fogság után ismét szabad levegőt szívhatott Nelson Mandela, Göncz Árpád 5 évre köztársasági elnök lett, Irak lerohanta Kuvaitot, de útját állták az amerikai vadászgépek és földi erők. A Ghost félmilliárd dollárt kaszál a mozikban, 30 millióval megelőzve az akkor még ép vénákkal rendelkező Macaulay Culkint a Reszkessetek betörőkben. Megalakul a Republic és a Bonanza Banzai Jel kiadja Jel című albumát. Nem mellesleg ez volt az a kazetta, melyet az MK-29 típusú magnónk kegyetlenül betekert.

Railroad Tycon: Sid Meier játéka stílust teremtett, de ami a legjobb, hogy ingyenesen letölthető, bár tény, hogy funkcionális grafikájához még a vasparipák feltétlen szerelmeseinek is jóindulattal kell viszonyulniuk.

Red Baron: első világháborús szimulátor, de gondolom, mindenki ismeri, aki a mai napot végigolvasta. Maximális izgalmak, egészen változatos küldetések.

Wing Commander: űrhajós játék, de nevezhetjük őt is szimulátornak, melyben a kezdetek kezdetén egy ismeretlen pilóta bőrébe bújunk, és írtjuk a gaz ellenséges űrhajókat.

Test Drive 3: az ekkor még igencsak jól csengő név elbarmolt folytatása, igénytelen grafikával és botrányos hangulattal. Tulajdonképpen a TD azóta sem tért igazán magához, bár a TDU és a TDU 2 valamit enyhített a rossz emlékeken:

Stunt: a TD3 ellentéte. Remek játék, ami hosszú hetekre képes volt lekötni az embert, önálló pályaszerkesztőjével bármilyen elvetemült ötlet megvalósítható volt.

Rengeteg vonzó címről lehetne még beszélni, de valahol meg kell húzni a határt, pedig ebben az évben jelent me a The Secret of Monkey Island, Commander Keen, Dune, Kings Quest, és lehetne sorolni napestig.

Mindenkinek kívánok további szép vasárnapot!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)