Hirdetés

Elhagyta a BioWare-t a Mass Effect trilógia egyik veterán fejlesztője

|

Mac Walters több mint 19 éven keresztül dolgozott a stúdió projektjein.

Hirdetés

Mac Walters nélkül aligha lettek volna olyanok a BioWare játékok, ahogyan ma ismerjük őket. Első munkája a Jade Empire írása volt, fejlesztő vezető íróként pedig dolgozott a Mass Effecten, a Mass Effect 2-n és a Mass Effect 3-on, valamint kreatív rendezőként segítette a kevésbé jól sikerült Mass Effect: Andromeda megvalósulását. Kivette a részét a Mass Effect: Legendary Edition kiadásból is, és legutóbbi projektje a Dragon Age: Dreadwolf volt, szóval tényleg végigkísérte a csapat állomásait. 

Walters ráadásul számos, a Dark Horse kiadásában megjelent képregény írásában is részt vett, köztük olyanokéban, mint a Redemption, az Evolution, az Invasion, a Homeworlds és a Foundation. 

Hirdetés

A veterán fejlesztő azonban több mint 19 hosszú év után otthagyja a BioWare-t. Mac Walters a LinkedInen közzétett bejegyzésében a következőkkel magyarázta távozását és búcsúzott el: 

"Az új év új kalandokkal jár. Mint azt néhányan már tudják, tavaly év végén úgy döntöttem, hogy elhagyom a BioWare-t. Az elmúlt 19 év enyhén szólva is megváltoztatta az életemet, és ez nagyon megnehezítette a döntést, hogy menjek. Olyan sok csodálatos emberrel dolgoztam együtt, és abban a kiváltságban volt részem, hogy a legcsodálatosabb csapatok és projektek részese lehettem. Nehéz felfogni mindezt, és tudom, hogy még évekig fogok gondolkodni rajta. Köszönöm mindenkinek, akivel volt szerencsém együtt dolgozni, és a legjobbakat kívánom mindenkinek a BioWare-nél mindenben, amit csinálnak. Igazán nagy öröm volt."

Egyelőre nem tudni, hogy mivel fog ezentúl foglalkozni Walters és hol, ahogyan azt sem, hogy ez milyen hatással lehet az elviekben idén megjelenő Dragon Age: Dreadwolfra. Mindenesetre a fejlesztő egy tavalyi interjúban mesélt kicsit a munkájáról (production director): 

[...] a produceri oldalon te vagy a felelős azért is, hogy kitaláld, hogyan fogod támogatni a csapatot a vízió megalkotásában."

A PC Gamer megkereste a BioWare-t a részletek miatt, de addig is nem maradt más hátra, mint hogy megköszönjünk minden élményt Mac Waltersnek és sok sikert kívánjunk neki a jövőben. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)