Hirdetés

Egyesek már kézhez kapták a Nintendo Switch 2-t, de komoly problémába ütköztek

|

Ha mást nem is, a Switch 1-es címeinket elvileg élvezhetnénk már az új konzolon, de ezt egy fontos bükkenő akadályozza.

Hirdetés

Alig több mint egy hét választ el bennünket a Nintendo Switch 2 hivatalos megjelenésétől, ami azt jelenti, hogy a nagyobb játék és elektronikai üzletek már feltöltötték vele raktáraikat. Így szoktak idő előtt kiszivárogni konzolok, ami természetesen a piros csapat új táblagépével is megtörtént. A Nintendo azonban felkészült az eshetőségre: egyelőre senki sem játszhat a géppel, hiába vannak egyes példányok már lelkes érdeklődők kezében.

Az első jelentkező egy YouTube tartalomgyártó, Ali Almarzooqi volt, aki feltöltött egy nyolc másodperces kicsomagoló videót. A srác vagy megszerezte a konzolt, vagy összerakott egy nagyon meggyőző replikát, de akárhogy is, a Web Capio (játékok kalózkodás elleni védelmével foglalkozó cég) levetette vele az anyagot. Mielőtt a videó eltűnt volna, a kommentek között volt egy megjegyzés, miszerint Almarzooqi ugyan megpróbálta bekapcsolni a gépet, de az frissítést követelt. Lévén a megjelenés napja június 5, a szükséges frissítés addig nem futhat be.

Hirdetés

A másik beszámolót  az ipari hírekkel mindig megbízható Wario64 szolgáltatta, akit felkeresett egy újabb állítólagos Switch 2 tulaj. Képeket ugyan nem küldött, de ő is azt írta Wariónak, hogy amikor megpróbált elindítani egy Switch 1 játékot a gépen, akkor a következő üzenetet kapta:

"Kérjük, hogy csatlakozz az internethez, és frissítsd a rendszert. A frissítés szükséges a játék elindításához."

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a hivatalos, első napos csomag nélkül a Switch 2 használhatatlan. Érdemes lesz legalább egyszer hálózatra kötnötök majd a konzolt a megjelenés után, a korai trükközők pedig kénytelenek lesznek megvárni így a megjelenés napját.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)