Hirdetés

Egyből két Diablo IV kiegészítőt is készít a Blizzard

|

A patchelés mellett már a kvázi folytatáson dolgoznak.

Hirdetés

Jelenleg is minden szabad percemben a Diablo IV-et nyúzom, hogy minél előbb szállíthassam nektek a mi tesztünket is, de akik valamelyik drágább verzióra ruháztak be, már pontosan tudják, hogy elképesztően jó lett a Diablo IV - a többiek holnap vethetik rá magukat a játékra. Temérdek tartalmat zsúfolt bele a negyedik részbe a Blizzard csapata, és most egy újabb ígéretet kaptunk arra, hogy bőven jön még új kaland.

A játék general managere, Rod Fergusson ugyanis nemrég részletesen mesélt arról, mivel vannak most épp elfoglalva a fejlesztők. Egyrészt folyamatosan javítgatják a Diablo IV-et, készülnek a patchek, finomhangolják a kasztok között balanszt, de az is kiderült, hogy közben már a kiegészítőkön is ügyködnek. 

Hirdetés

Bizony, a többesszám egyáltalán nem véletlen. Fergusson a Kinda Funny podcastjában egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a csapat most indítja el az alapjátékot, épp befejezik az első seasont, már dolgoznak a másodikon, és ezeken felül ugyancsak dolgoznak az első kiegészítőn, és belekezdenek a második expanzió munkálataiba is. 

Azt tehát már biztosan tudjuk, hogy minimum két kiegészítőt kapni fog a Diablo IV. Ez egyébként a harmadik epizód esetében is így lett volna, de végül csak egy kiegészítőt kaptunk a Reaper of Souls képében, a Rise of the Necromancer már egy jóval soványabb pakk lett. Remélhetőleg most nem jön szembe velünk egy hasonló újratervezés.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)