Egy elkötelezett Pokémon-rajongó, a ThatOtaku26 néven ismert felhasználó szívszorító története járta be nemrég a közösségi médiát: a Nintendo Switch és a vadonatúj Switch 2 közti adatátvitel során ugyanis elveszítette a Pokémon Scarlet mentését, benne több mint húsz évnyi gyűjtögetés és gondoskodás eredményével. Bár a többi játékadata rendben megérkezett az új konzolra, a Scarlet indításakor a játék nyelvválasztással és karakteralkotással fogadta, ami minden veterán játékos számára egyetlen dolgot jelent: az adatok eltűntek.
A mentésben olyan Pokémonokat tárolt, amelyeket még a Game Boy Advance-korszakból, például a Leaf Green vagy a Diamond játékokból hozott át, gondosan fejlesztve őket évről évre, generációról generációra.
"Szó szerint húsz év munkája veszett oda. Azokat a szörnyeket, amikhez a legjobban kötődtem, már nem tudom visszahozni"
- írta azóta törölt Reddit-posztjában ThatOtaku26, hozzátéve, hogy a hiba semmilyen figyelmeztetést nem adott, az adatátvitel "tökéletesen" ment végbe.
A közösség nagyrészt együttérzően fogadta a történetet: sokan ajánlottak fel cserepokémonokat vagy segítséget, de a poszt nem ezért született. A veszteség nem a szörnyek számáról, hanem az érzelmi kötődésről szólt, ami nem pótolható néhány gyors trade-del. A legnagyobb tanulság azonban mégiscsak az, hogy a Pokémon Scarlet nem támogatja a felhőmentést, így minden adat a konzolhoz kötött. A Pokémon Home használata ilyen esetekre lenne hivatott, de aki nem aktiválta időben, most már csak bánhatja.
Az eset azért is különösen fájó, mert a játékos nem hibázott, a jelenség másoknál is előfordult, főként a péntek 13-i napon végzett átvitelek során. Ez pedig felveti a kérdést: mennyire bízhatunk meg a digitális adatainkban, ha még egy ikonikus Nintendo-franchise esetében is ekkora a rizikó?