Tegnap este, még elalvás előtt letettem magam az ágyba, előhúztam a Steam Deckemet, és betöltöttem a Dragon's Dogma 2-t, hogy megöljek ezt-azt és sétálgassak kicsit a világban. Különösebb céljaim már nem igazán maradtak, de a fantasy mesék elkötelezett szerelmeseként jól esik csak úgy létezni egy világban, ami dúskál mágikus titkokban, hatalmas szörnyetegekben és gyönyörű látképekben. A Dragon's Dogma 2 mindig is ügyes volt ezekben, de a különbség a 2024-es megjelenés és a Dark Arisen között (a kiegészítőt tartalmai mellett), hogy ezzel a verzióval már tudok játszani a handheld PC-men, anélkül, hogy a Valve műanyag téglája szétolvadna a kezeim között.
Az indítás pillanatától, az utolsó csata suhintásáig érezhető, hogy a Capcom iszonyatos mennyiségű munkát pakolt a szerepjátékába. A mechanikai funkcióktól a technikai stabilitáson át a tartalom struktúrálásáig mindent érintetettek vagy ingyenes frissítésekkel, vagy a kiegészítővel. Az elmúlt években a japán óriás sorra halmozta a jobbnál-jobb produkciókat, és a Dragon's Dogma 2 pedig ha nem is szégyenfolt, de legalábbis egy csúnyább karcolás lett az aranysárga logó borításán. Valakit odabent ez zavarta annyira, hogy kitaposta a fejlesztőkből azt, amire tényleg képesek, az eredmény pedig az elmúlt évek egyik legérdekesebb akció-szerepjátéka lett.
Az Arisen első köre
A Dragon's Dogma 2 alapvetően egy nyílt világú akció-RPG, ahol a játékos megalkothatja saját karakterét, az Arisent. Egy hősről beszélünk, akit egy sárkány választott ki, és szívének felfalásával tett elképesztően erőssé. A lényeg, hogy mi vagyunk a kiválasztottak, így miénk a Capcom elképesztően komplex karakterszerkesztőjének minden hatalma. Olyan hőst teremtünk, amilyet csak akarunk, a fő Pawnnal együtt. Arisen lévén a karakterünk vezet egy kis csapatot, aminek tagjai a játék által irányított NPC társak, akik más világokból érkeznek segíteni minket. Ezek a más világok valójában mások mentései, így szabadon felvehetjük majd a többi kalandozó által készített daliás lovagokat, felismerhetetlen humanoid-származékokat és a Baldur's Gate 3 karaktereit, mert ha valakinek a kezébe adnak egy szerkesztőt, akkor ott előbb-utóbb Shadowheart fog születni. Ha tudni szeretnéd, hogy milyen lenne együtt kalandozni vele, Daenerysszel és Noctisszal, akkor ez a te játékod.
A kampány nem volt kifejezetten erős az alapjátékban, és sajnos, amikor az véletlenül bemutatott egy-egy érdekesnek tűnő szereplőt, akkor azok hamar eltűnt a narratív katyvasz darálójában. A mellékküldetések közelebb voltak egy WoW misszióhoz (és nem egy modernebb fajtához), mint bármi máshoz, amit egy CRPG-ben megtalálsz, így azokkal is csak akkor volt értelme bajlódnod, ha maximalizálni szeretted volt az XP gyűjtést, és fontosnak érezted minden feladat teljesítését. A Dragon's Dogma 2 nem ezekről az elemekről szólt, hanem a felfedezésről, az utazásról és a harcról.
Ha most leírom, hogy a tulajdonképpen egy maréknyi ellenféltípus létezett, minden felfedezésre érdemes dolog barlangokban volt, a nyílt világ pedig egy nagy üres tér volt goblinokkal és ösvényekkel, akkor jogosan gondolhatod azt, hogy a Dragon's Dogma 2 a legunalmasabb dolog, ami a Star Wars tanácsülései óta képernyőkre került. A helyzet ugyanakkor az, hogy volt egy romantikája az egésznek. Ugyanúgy, ahogy a Final Fantasy XV-öt is leginkább azok értékelték, akik bele tudtak szeretni a négy főszereplő kapcsolatába, a világban történő utazgatásba, a felfedezésbe és a harcrendszerbe, a Dragon's Dogma 2-t is csak azok élvezték igazán akik el tudtak merülni az A pontból B pontba történő eljutás kalandjába. Kevés játék valósítja meg igazán a túrázás élményét, de itt ezzel nem volt probléma. A probléma a tartalom mennyiségével, a folytonos barlangjárással és az ismétlődő ellenfelekkel volt. A Dark Arisen szerencsére (majdnem) mindent helyre tett.
Kanyargós úton jöttünk, de végre ideértünk
A Dragon's Dogma 2: Dark Arisen Norgan hófödte földjein játszódik. Az új környezet egy negyedik biommal egészíti ki az alapjáték trióját, de a hó és a jég itt nem csak izgalmas látképekkel dobják fel az eddigi kalandok természetét. A hideg ugyanis egy tényleges ellenfél: ha olyan helyre megyünk, ahol jeges vihar tombol, akkor az folyamatosan elszívja a maximum staminánkat, kitakarja a térképet, ellehetetleníti a gyorsutazást, és összezavarja a pawnokat, akik így már nem tudnak elvezetni minket sehová. Ilyenkor igyekeznünk kell melegen tartani a karakterünket erre alkalmas felszereléssel, vagy különböző fogyóeszközökkel.
Ennek a játéknak egyébként is az utazás volt a legjobb része, de Norgan erre még rápakol egy lapáttal, ahogy a környezet már nem csak időt vesz el tőlünk, hanem valódi tényezővé válik. Ugyanakkor a jeges szelek mellett új szörnyetegek is utunkat állják, melyek között akadnak újrakevert ismerősök és teljesen új rosszakarók. Az előbbi kategóriába tartoznak az alapjátékból idehozott gyíkok és goblinok, akik az északi vidékeken új képességekre tettek szert, míg az újak között akadnak óriások, trollok és persze jeges sárkányok is. Ugyan a felhozatal egy része újrahasznosított variánsokból áll, de az új borzalmakkal kiegészülve a Dark Arisen végre egy olyan palettát hoz, ami érdekessé teszi az egyébként ténylegesen izgalmas harcrendszert.
Az alapok nem változtak, továbbra is a kasztok által meghatározott képességeket fogjuk lövöldözni a kontrollerünk gombjaival, miközben helyezkedni próbálunk az ellenséges csapások elkerülése és az előnyös pozíciók elfoglalása érdekében. A karaktereket és a harcok menetét új tárgyak teszik érdekessé, mert az alapjáték unalmas statbónuszai helyett, a Dark Arisen végre olyan felszereléseket is tartalmaz, melyek valóban módosítják a karaktereink képességeit. Ha levágunk egy komolyabb szörnyeteget, akkor bezsebelhetünk kincseket, ezeket pedig egy NPC fogja beazonosítani, ami után kiderül, hogy mit is találtunk. Az így szerzett fegyverek és felszerelések különböző extrákat tartalmaznak. Személyes kedvencem a relic, amelyik meghosszabbította az íjászom sorozatlövését és egy robbanó vesszőt tűzött a támadás végére. Akadnak viszont még tárgyak, melyek segíti a gyógyulást, a stamina visszatöltést, felerősítik az ellencsapásokat, bombákat hagynak a kitérések után és van még valószínűleg vagy két tucat relic, aminek még a közelében sem voltam.
Az új tárgyak, az újfajta ellenfelek és a gyilkos környezet már önmagukban maximumra tekerik a Dragon's Dogma 2 alapjainak élményét, de ezúttal ráadásul egy kompetens történetet is kaptunk értékelhető karakterekkel, akik miatt érdemes végigpörgetni a fősztorit. Az egyetlen gond az egésszel, hogy az alapjáték ettől még nem lett sokkal jobb.
Vissza a kezdetekhez
Maga a Dragon's Dogma 2 kapott ingyenes gyorsutazást, új dungeonokat és egy Hard Mode-ot. Az új tartalom nyilván segíti kicsit feldobni a Norganon kívüli területek újboli bejárást, a korlátlan gyorsutazás pedig orvosolj azok problémáját, akiket idegesített a Ferrystone-ok gyűjtögetése és a folyamatos baktatás. A Hard Mode azoknak szól, akik túl könnyűnek ítélték az alapjáték második felét, de az új kapcsolótól még sajnos az ellenfelek nem lesznek izgalmasabbak, csak agresszívabbak. Akárhogy is, a Capcom megtette, amit tudott a régi tartalmak lecsiszolásáért, de egyértelmű, hogy a Dark Arisen mérföldekkel érdekesebb, mint bármi, amit a korábbi területek fel tudnak mutatni.
A teljesítmény minden platformon hatalmasat javult. A konzolos változatok stabil framerate-et hoznak, és bár ezúttal nem tudtam megvizsgálni a Switch 2-es változatot, még arról is csak pozitívan beszélnek a tesztelőik. Amiről én bővebben tudok nyilatkozni, az a PC-s kiadás, ami a középkategóriás kis RTX 5060 Ti-omon is nagyon szépen és gördülékenyen muzsikált, a Steam Deckkemről nem is beszélve, ami a nagyobb csatákat és városokat leszámítva kényelmesen hozta a ~40 körüli fps-t. Remélem, hogy a Valve újravizsgálja a kompatibilitást, mert ez már bőven megérdemelne egy "játszható" plecsnit.
A Dragon's Dogma 2: Dark Arisen továbbra sem lesz mindenki kedvence. Kelleni fog az élvezetéhez az a fajta beleélés, ami segít beleülni az utazás örömébe, és a baktatás romantikájába. Ha tudod élvezni azt, ahogy az NPC társaid oldalán bejársz egy hatalmas birodalmat, és az erőforrásaid határain táncolva próbálod elküzdeni magad a legközelebbi táborhelyig, ahol aztán kuncogva sütögetitek a kamerás felvételekből beimportált húsmodelleket, akkor ez lesz a te játékod. Ha mély történetmesélésre és drámára vágysz, azt továbbra sem itt fogod megtalálni.
